„Sír a szánk, hogy fogy a magyar. Tényleg fogyik. És fogyni is fog. Ahogy pár napja, úgy e percben is a magyar társadalom legégetőbb problémájának tekintem a népesedési helyzet alakulását. De nem csak az a gond, hogy kevés gyerek születik. De sok a halál is. Még mindig. Jó három évtizede van ez így. Pontosan ismertek a gyermekvállalási kedv csökkenése mögött meghúzódó okok. Címszavakban: anyagi és egzisztenciális helyzet elégtelensége, a munkaerőpiac rugalmatlansága, a gyerekes nőkkel szembeni előítéletek, egészségügyi okok vagy éppen egyéni döntés figyelhető meg.
Picit bővebben: a munkalehetőség és a munkaerőpiacon való részvétel nagyon nem egyenlő a biztos egzisztenciával, és talán látható, érthető az a kockázat, amit havi százhúszezer nettó jelent ebben a kérdésben. Plusz albi. A lakásvásárlás önmagában olyan kihívás, aminek keretében évtizedekre adósíthatja el magát a tag, már ha engedik neki. Sokan nyögik hiteleiket, miközben sokan vannak olyanok is, akik a feltételeknek sem felelnek meg, miközben a belüket kidolgozzák. Esélye sincs saját otthonra. A munkaerőpiac családbarát jellege pedig gyakorlatilag mérhetetlen, és nem a rossz szabályozás, hanem valamilyen torz és főleg profitszemléletű gondolkodás miatt. Humánerőforrás-mendedzsment egyes, ülj le, fiam. Amúgy semmi bajom a profittal – de a mértéktelenséget és a nyereség fetisizálását ki nem állom.”