„Riasztó kép bontakozik ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) legújabb, a hazai cigányság helyzetét taglaló jelentéséből. Megállapításait olvasva az ember szinte – de nem minden sor után – bólint, és helybenhagyja a leírtakat. Egészen a dolgozat végéig tart ez az állapot – ott azonban jelentős hiányérzete támad. Ismét sikerült ugyanis elhagyni a lényeget, azaz annak föltárását, hogy a hajmeresztő állapotokért nem kizárólag a »többségi társadalom« (habár ez az idézőjeles meghatározás, egyáltalán nem mellékesen, épp oly ordas hazugság, mint »az összes cigány lop« kitétel) a felelős. (...)
Nem állítom, hogy a szegénység fölemelő állapot, de az sem áll, hogy kizárólag »mi« tehetünk a jelenlegi helyzetről. Bármiféle tisztességes, a kölcsönös megbecsülést kifejező viszonyhoz két fél szükséges. A fentebb említett két példánál maradva: ha a »másik« úgy hiszi, a kertet azért mellékelték a házhoz, hogy azon méteresre nőjön a tarack, az otthonát pedig nem takarítja, akkor ott hiba van. Az ilyen embert határozottan nem kívánom sem közvetlen, sem távoli szomszédomnak. Populizmus ide vagy oda, az ilyen alakok mellett lakjanak a rózsadombi jogvédők.
Mindannyian egyformának születünk e világra. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az megvetendő rasszista. A cigány gyermekben éppúgy megvan a tudásvágy, mint a magyarban. A könyv nem a szegénység miatt esik ki a csemete kezéből, hanem a lustaság hagyatja el vele. Bőrszíntől függetlenül. Aki ebben kételkedik, annak javaslom a putriból, bicskanyitogató familiáris viszonyokból indult seregnyi, világhírre szert tett tudós, pénzember, politikus, gondolkodó, zenész, művész önéletrajzát. Ha valaki feljebb akar lépni a ranglétrán, akkor semmi nem rettenti vissza. Aki pedig a langymeleg trágyalében óhajt ücsörögni, azt az isten pénzével sem lehet kicsalogatni onnan.”