„a mi emberünk, mondta róla fodó, nem olyan kommunista, mint a többiek, sokat tett a határon túli magyarságért is, velünk van. 1987 nyarán el is mentünk hozzá, a hazafias népfront elnöke vagy mije volt akkor, úgy emlékszem, a belgrád rakparton volt irodája. ide bukott a kulturális miniszteri székből, talán a mozgó világ-sztori után, de persze összemosódnak ma már a dolgok. hogy miről beszélgettünk abban a fél órában, fogalmam sincs, rendszerváltásról és népfelkelésről még aligha, csak majdnem, a lényeg, hogy kedves, barátságos ember volt. az mindenesetre világos lett akkor és a következő egy-két évben, hogy miért bírták a népiek, tényleg velük volt (naná, majd a grósz károly meg az aczél endre györgy), és tényleg fontos szerepe volt abban, hogy úgy zajlottak le a dolgok az mdf-rendszerváltás környékén, ahogy. arra azonban nem volt felkészülve egyik sem, mármint pozsgay és a népiek sem, hogy az idő hirtelen felgyorsul, és kurvára nem lesz szükség jó kommunistákra ahhoz, hogy minden megtörténjen. a négyigen úgy kinyírta pozsgayt egy pillanat alatt, mint a pinty. van ilyen. a megyeri dávid-interjú, az áder jános-fogadás meg a többi nagyjából arról szól, hogy még vannak, akik csak azért sem felejtik el, hogy ez a jóember akkor, konkrétan a nyolcvanas években, velük volt.”