A nagy ugrás

„Most tárul elénk az igazi, feneketlen mélység, melyben az új, reményteljes politikusnemzedék taszította hazánkat. Persze, ne legyünk elnézőek a ’90-es évek lejárt szavatosságú kádereivel szemben. A mai állapotoknak ők ágyaztak meg. Az SZDSZ, mely váltig állította, hogy, bár kis párt, de ha a fene fenét eszik is, mindig akad öt százaléknyi szavazójuk, amely betuszkolhatja őket a parlamentbe. Pláne, ha el tudnak indulni a választásokon. Az MSZP öntelt nagyságai, akik addig kutattak »baloldali értékek« után (gőzük sincs róla, melyek azok), míg sikerült Kelet-Európa legizmosabb posztkommunista pártját szerényecske középpárttá alázniuk. De most jönnek a friss erők…

Nézzünk végig a kormányváltó ellenzéken. Hogy fest a »nagy csapat«? Van egy tétova miniszterelnök jelöltecskéjük – cél, értelem, terv és spiritusz nélkül – aki hajlandó lenne adminisztrálni az ügyeket. Van egy táncos-lábú pártelnök percemberkénk, aki szemmel láthatóan a nagy játék minden percét élvezi. Három-négy széthulló-málló, bizonytalan identitású proto-pártunk, amely véletlenül sem képes szinkronba hozni, miként kellene megvívni a minden korábbinál gyilkosabb kampányt. Az egyik társaság olcsó performance-okkal szórakoztatja magát az Alagút bejáratánál. A másik kétségbeesetten rohangál fel-alá »összefogást-összefogást« rikoltozva. A harmadik épp most nyilvánította magát testületileg síkhülyének.”