Borisszal például nemhogy a focit sikerült megutáltatniuk, de annak ellenére, hogy a korához képest magas, izmos, és különösen nagy a mozgásigénye, általában a sportot és bármiféle szervezett edzést. Évekig tartott, amíg sikerült kihevernie a sokkot, most végre elkezdett kézilabdázni, amit imád.P Nem az volt a probléma, hogy fanatikus sportapuka lennék és a Vasasban nem ismerték el a gyerek fényes tehetségét. Borisz imádta a focit, de magától, képzés nélkül nem volt egy minimessi, nem is azért irattuk be, hogy feltétlenül focistát faragjunk belőle. Ám Csabi még egy meccsre sokat járó laikus szemével is kifejezetten ügyes focista volt a kezdetektől.
Aztán pár hónap elteltével az edzők elkezdtek beszólogatni Csabinak, hogy lusta, és hogy nem látják belé a piacképes focistát. Egyre több gyerek járt így. Annyira undorító volt a légkör, hogy ezt Borisz is megérezte, és bár őt még nem érte el a kiutálókampány, ő is el akart jönni. Hogy a következő években, amikor a sportra született gyerek újra meg újra rémülten menekült a sportolás elől, átkozódva emlékezzek vissza a sötét, pénzéhes, érzéketlen és ostoba Vasasra, ahol hatéves gyerekeket próbálnak fejben eladni, ahol meg sem próbálják megszerettetni a játékot, ahol annyira nem értenek a focihoz, hogy azt képzelik, valakiről, aki még életében nem edzett rendesen, hatévesen meg tudják mondani, hogy mi lesz belőle.”