Nyilatkozott a posztszovjet térség szakértője: ezért lehet, hogy Budapesten ül le majd Putyin és Trump
Itt érhet be a konnektivitás stratégiája.
„Hétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz” szól a régi orosz mondás, amelynek luxusát az igazán fontos céljainak megvalósítása nyomán a kormányzat mostanra tán csak megengedhetné magának.
„Nem kérdés, hogy a terület fejlesztésének már régen itt az ideje, csupán a rendezés hogyanja és mikéntje, vagyis a konkrét részleteinek homályban tartása az, ami joggal kelt ellenérzést az érdekeltekben. Mert annak megállapításához aligha kell tudományos felkészültség, hogy a hely csúcsidőben - hétvégén, havas téli napokon - jócskán túlterhelt. A megoldás is egyszerű logikai képlet alapján történhet: vagy az odaáramló tömeget kell korlátozni, vagy a terület teherbíró képességét kell fokozni. Ismerve a hivatali gondolkodás megszokott járását, aligha tévedünk nagyot, amikor ez utóbbi variáns bekövetkeztét sejtjük. Ez pedig nyilvánvalóan a táj igazi vonzerejének romlását, természetes viszonyainak durva beavatkozással történő lerontását eredményezheti.
Úgy lehet, a kerület vezetése az érintettek felzúdulását látva óvatos manőverbe fogott a helyi népszavazás ígéretével, ám aligha van elfogadható magyarázat arra, hogy miért nem ezzel, vagyis az érintettek véleményének megismerésével fogtak hozzá az egészhez. »Hétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz« szól a régi orosz mondás, amelynek luxusát az igazán fontos céljainak megvalósítása nyomán a kormányzat mostanra tán csak megengedhetné magának, különös tekintettel a tényre, hogy lassacskán a választási kampány is a célegyenesébe fordul!”