„Rossz lehet az alkotónak, de még rosszabb nekünk. Halálosan unom már a szimbolikus politizálást, halálosan unom a szocikat, a nem szocikat, az egész ellenzéket, ahogy ragaszkodnak a szimbólumokhoz, amelyekkel a saját sírjukat ássák. Annyi eszük se volt, hogy felfogják, akik ellen ez a szobordöntés és fejrugdosás szólt volna, azok nem értik a szimbólumokat, mindent szó szerint vesznek. Mikor a finom tollú publicista az orgoványi erdőről ír, akkor ő azt nagyon is konkrétan érti, akkor ő a nyakig a földbe ásott ellenségre gondol, miként a Gyurcsány-bábu égetése vagy a »Gyurcsányt a Dunába« rigmus szintén konkrét, csak ami a megvalósulást illeti, messze volt a Duna-part.
Nem véletlen, hogy nem szeretik a verset, nem értik a filmet, a színházat, csak a szájbarágósat, farmernadrág nem lehet a szent királyon, hisz még nem találták fel akkor a farmert. Nem értik a festményt, a szobrot, csak ha oda van írva, hogy mit kell rajta érteni, gyűlölik a filozófust, a társadalomtudóst, a kutatót, mert hisz mi kutatnivaló van a csillagos égen meg a matematikában, kettő meg kettő az négy.
Jellemző, hogy a vezénylő tábornok például hébe-hóba Operába jár a felesége oldalán, ám erről soha nem tesz közzé hírt a sajtóosztály, Magyarország esze és lelkiismerete a híradásokban soha nem megy színházba, moziba, tárlatra, a magyar jövő letéteményese csak futballmeccsre jár, és szotyolát köpdös a földre, de bizony nincs is veszélyben a népszerűsége.”