A mostani kormány idején kezd „tiszta víz kerülni a cigánygyilkosságok mocskos poharába” – jelentette ki a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban Kövér László, amelyben szólt arról is, hogy a kormányzás csak rendeleti lehet. A korábbi, rendeleti kormányzást felvető kijelentésével kapcsolatban feltette a kérdést: „milyen tudna lenni a kormányzás, ha nem rendeleti?” Hozzátette: a kormány rendeletek kiadásával kormányoz, törvényt a parlament hoz. Kifejtette: minden olyan szabály elfogadását, amelynek megváltoztatását két-háromévente az élet úgyis kikényszeríti, a végrehajtó hatalomra kellene ruházni, a képviselők pedig több energiát fordíthatnának a kormány ellenőrzésére.
A parlamentben általa kiszabott büntetésekről azt mondta: nem becsülné alá annak jelentőségét, hogy a Jobbik képviselői a földtörvény szavazásánál fizikai erőszakkal néhány percre felfüggesztették az alkotmányos rendet. Az LMP-sekre és PM-esekre kirótt, molinók kifüggesztése miatti büntetésekről azt mondta: a képviselők átlépnek egy határt, amikor a korábban sosem alkalmazott eszközhöz nyúlnak. „A parlamenti vita verbális műfaj, az ülésterem nem plakátháborúk és performanszok színtere” – fűzte hozzá.