Le a puttonyokkal!

„A termőhely nagyságára és a bor árára is vonatkozó borvidék-település-dűlő piramis csúcsa csak a dűlő lehet, amit értelmetlen és veszélyes tovább bontani. Előfordul ugyan, hogy egy-egy birtok – főként az unikalitás, és azzal együtt az ár erősítésének céljával – a dűlőn belül parcellákat is szétválaszt, de ez még az egyéni marketingépítésben is veszélyes lehet! A parcellát eredetvédelmi kategóriává tenni azonban életveszélyes gondolat. Ennek a követése nemcsak nem valószínű más települések részéről, hanem nem is kívánatos. Csak a történetiséggel rendelkező dűlő lehet az eredetvédelem legkisebb építőköve, amely a fogyasztó számára még megtanulható, amely homogenitásával vagy éppen változatosságával még lehetőséget teremt az egyéni birtokarculatok kialakítására.

A dűlő nem véletlenül lett az egyéni stílusformálás legfőbb terepe. Azzal, hogy a parcellát a dűlő fölé ültetjük, úgy romboljuk szét a dűlők még ki sem formálódott presztízsét, hogy egy esetleges, történelmietlen, megtanulhatatlan és ezért követhetetlen fogalmat teszünk fölé. A parcella beemelése az eredetvédelembe kifejezetten káros! Burgundiában éppen a dűlők tisztelete miatt eszébe sem jut ez senkinek. (Miért is rombolnák le saját értékeiket?) Ott pontosan tudják, hogy a történetiség (vagy nevezhetjük beágyazódottságnak), a közösségi érdek és a természeti változatosság érzékeny egyensúlyban nyit teret az egyéni döntéseknek, mozgásszabadságnak, teljesítménynek. Nekünk ezt még tanulnunk kell.”