„Mi a pontos feladata a Magyar Intézeteknek?
Az egyetemes magyar kultúra terjesztése, bemutatása külföldön, az adott ország anyanyelvi közönsége számára. Rém banálisan hangzik, de már ez a rövid meghatározás is felállít egy-két kemény feltételt, ami nagy segítség a mindennapokban. 1. A magyar kultúra termékeit adjuk el, tehát például francia sanzonestet nem rendezünk: egyrészt mert nem feltétlenül a magyar előadók a legjobbak a műfajban, meg a tengerbe fölösleges vizet hordani, másrészt mert Magyarországon sokszor – tisztelet a kivételnek – elég archaikus felfogás él a francia sanzonról. Mondott műfaj nem Edith Piaf halálával végződik. Ugyanez vonatkozik például francia művek magyar fordítására is, azt nem a mi dolgunk megcsinálni. 2. a magyar kultúra bemutatása azt is jelenti, hogy az egyetemes magyar kultúrát igyekszünk eladni, országhatárokra, nemi, társadalmi, politikai identitásra, esetleg személyes ízlésre való tekintet nélkül. Lehetőség szerint a legjobbat. A mi kis magyar küzdelmeinket egy francia nem is érti. 3. azt is jelenti, hogy egy-két kivételes alkalom kivételével (nemzeti ünnepek, magyar kultúra napja, nemzeti összetartozás napja) az intézet francia nyelvű: a honlapunk is az, facebookunk is, a műsorfüzetünk is, és a programjaink is. Igyekszünk a helyi magyar közösségnek is alkalmakat szervezni, főleg a kisgyerekes családoknak, minden szerdán van néptánc, gyerekfoglalkozás – de ez szolgáltatás, amit fontosnak tartunk, de mégsem ez a fő profilunk. (...)
Mi a párizsi intézet különlegessége, jellegzetessége?
A többi magyar intézethez képest? Rómával, Béccsel, Berlinnel, Moszkvával együtt a nagy intézetek közé tartozunk, nagy épület, magas négyzetméterszám, sok kiégő villanykörte. Nem tudom a jó munkatársi csapat különleges-e, de akkor hozzáteszem azt is. Van egy csodálatos - és végre felújított - tetőteraszunk, meg egy állítólagos lejáratunk a párizsi kazamatákba a pincéből. Azért ne fáradjon senki, néhány éve befalazták. A közelmúltig a kazánházban még ott voltak az 1985-ben, a felújításkor a munkásoknak kialakított zuhanyzók, bennük az 1985-ös Amo-szappannal. Le lehetett volna forgatni a komplett Stephen King-életművet.
Miről ismert a párizsi Magyar Intézet a franciák között?
Az épületünk nagyon jó helyen van, sokan, ha meghallják, hogy a rue Bonaparte-on vagyunk, már elkezdenek csettinteni és indul az »oh, là, là«. Ha jelzem, hogy magam is az épületben lakom, az irigység aprócska lidércfényeit látom fellobbanni a szemekben. Szívesen cserélnék velük ilyenkor egy éjféli zongoristabeengedést. A házat előtt egyébként itt áll Lapis András szegedi szobrász Kalap alatt című szobra, ami iszonyatosan népszerű. Nagyjából hárommilliárd fénykép készült már róla. A múltkor egy szenátornak magyaráztam, hogy hol az intézet (a Szenátus tőlünk mintegy háromszáz méterre van), de csak akkor csillant fel a szeme, amikor mondtam neki, hogy az »ülő női szobor mögött«.”