„Még egyszer: a dolog – kisebb online pampogásoktól eltekintve – attól működik, hogy az elkövetői és befogadói közeg normája is egyaránt az, hogy ez büntetlenül megtehető. A »karcosabb« hang kultúránk része, mi nyereg alatt puhítjuk a zöld képviselőket, pláne, ha nők, sőt, ilyenkor nyomatékul azt is hozzátesszük: »...itt az idő, hogy ráfigyeljünk azokra a képviselőnőkre, akik szinte minden esetben a nyílt provokáció legundorítóbb módját választják, arra törekedve, hogy valakinél elszakadjon a cérna!« Ő kezdte, óvó néni kérem, ő provokált, muszáj volt beszólnom neki, ráfigyelő jelleggel! Legközelebb meg is erőszakolom, ha túl rövid a szoknyája, hadd tanulja a nyomorúságos földi mivoltot.
Ha nem ez volna az elfogadott, legkisebb közös kulturális nevező, akkor nem lehetne egy vak komondorra fogni egy nőverést; akkor a kormányfő kommunikációs tanácsadója nem lehetne biztos abban, hogy utcai harcosi ténykedése dacára nagyon is a posztján maradhat; akkor a Hajdú Péter nevű szórakoztatóipari segédmunkás nem tehetné meg, hogy »szembesítés« címszóval ráereszti a zaklatót a zaklatás áldozatára; akkor Debrecen polgármestere nem vicceskedhetett volna gyerekek megverésével, pedagógusok lealázásával; akkor a Jobbegyenes című portál nem úgy kampányolt volna Baján, hogy konkrétan lekurvázza a baloldal közös jelöltjét (»már a város felett is húzták Melindát«); akkor a mai magyar rögvalóság hírnökei, a kommentelők nem azzal reagálnának egy 93 éves néni kilakoltatására, hogy »Nem bankok kirakatát kéne betörni. Egy banki vezérigazgatót elkapni. A megcsonkított, megkínzott maradványait közszemlére. Folytatódik? A következő bankigazgató tetemét a parlament előtt zászlóra húzni.«”