A NIN 25 éve formálja saját, jó adag dark pesszimizmusból, homályba vesző bizonytalanságból és a sötétségben pislákoló reményből összegyúrt zenei és szövegvilágát.
Az indusztriál, az alternatív rock és az elektronikus zenei műfajok határvidékén alkotó Nine Inch Nails-t, pontosabban a mögötte álló Trent Reznort egyesek korszakos zseninek, mások az általa újrahasznosított underground zenei műfajok mainstream kiárusítójának tartják. Az igazság ezúttal talán nem középen, hanem inkább a pozitív megítélés tartományában áll. A NIN némi megszakítással együtt 25 éve formálja saját, jó adag dark pesszimizmusból, homályba vesző bizonytalanságból és a sötétségben pislákoló reményből összegyúrt zenei és szövegvilágát. Reznor most újra életre keltette a NIN-t egy új lemez, a Hesitation Marks erejéig.
A kisvárosi Amerika légköréből szabadulni vágyó Trent Reznor a hol meglepő, hol jól kiszámított bombasztikus zenéjével; valamint a hol nemzedéki dühöt, hol individuális szorongásokat megéneklő szövegeivel a kilencvenes évek alternatív zenei hőse lett. Sokan nem is tudják, de neki köszönhetjük a Hurt-öt is, ami ugyan a haldokló Johnny Cash előadásában lett megrendítő himnusz, de a NIN-féle eredeti változat is mélyre váj bennünk. A Nine Inch Nails mindvégig Trent Reznor egyszemélyes zenekara volt: a dalszerző-multiinstrumentalista-énekes-producer így tudta kiélni minden kreativitását és összes paráját sokfelé csapongó zenéjében.
Reznor 2009-ben felfüggesztette a NIN tevékenységét, időközben több zenei projekten dolgozott, de most újra egy kerek Nine Inch Nails lemezzel tért vissza. A Hesitation Marks nem kalandozik felfedezetlen területekre: a NIN jó két évtizedes kísérletezéseinek jól kiérlelt és lekerekített esszenciája a lemez. A most már ötvenedik évéhez közeledő Reznor higgadtabb lett közben, nincsenek őrült elszállások, nincs fékezhetetlen düh. Sokszor egynemű, egyhangú, lefojtott hangulatok uralják a Hesitation Marks-ot, a szokásosnál jóval több elektronikát és jóval kevesebb rock vagy metal hangzást adva az összképhez.
Az Eater of Dreams vészjósló intrója után a Copy of A az igazi behívó parancs Trent Reznor sajátos világába, négynegyedes, acides elektro-rock menetelés olyan magvas megállapításokkal korunkról, hogy minden csak másolat másolatának a másolata, minden csak árnyék árnyékának az árnyéka, és ez így már nem az igazi. A Came Back Hauntedban klasszikus NIN megoldással a töredezett, szétcsavart hangzás forgácsaiból bontakozik ki a fogós dallam Reznor kántálása körül. A Find My Way: minimalista, misztikus, zongorás ambient ballada, az elvesztett és újra megtalálni vágyott útról. Az All Time Low-val mintha a Red Hot Chili Peppers legelborultabb alter-funkrock időszakából származó B-oldalas számot dolgozott volna fel Reznor. Az Everything közben kilencvenes évek eleji altrock hangzás vadul bele egy kis zajba. A Various Methods of Escape instant NIN-klasszikus szirénaként karcoló gitárokkal, masszív ütemekkel és Reznor lefojtottan dühös énekével a küszködve keresett eszképizmusról.
A lemez többi felvételén itt-ott dubstepes vagy r'n'b-s ütemek kopognak, valahol egy szaxofon szólal meg, de a Hesitation Marks lassan elveszik a mértékkel adagolt zajjal fűszerezett, lassú ütemű ambient hangszőnyegekben. Reznor életjelet adott magáról, a világ pedig tovább menetel a másolatok másolatának korába – de legalább van, aki ezt észre is veszi.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A zongoraművész-zeneszerzővel Szent Filoména vértanúságáról, a tökéletes isteni tervről és az eddigi legnagyobb csatáját vívó emberiségről is beszélgettünk.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
