„Sokak szerint az értékrelativizmus korszakát éljük, nincsenek stabil pontok, amelyekhez mérhetnénk magunkat.
Az értékrendszer valóban megingott. A materialista világkép alapján csak anyagi javak lehetnek értékek, illetve ezek birtoklási viszonyai, a hatalom. Ha azonban él a Világegyetem, akkor a legfőbb érték az élet, amely fenn akarja tartani, és tovább akarja tökéletesíteni önmagát. Emberi, erkölcsi értékeinknek létezik egyetemes, örök alapja, és ez az élő Világegyetem. Ami az életnek, a Világegyetemnek jó, az nekünk is jó. Fel kell fedeznünk, hogy az alkotóerő, az intuíció, az élet szépségének, értelmének vágya a kozmikus teremtőerő belső megnyilvánulása. A belső, természetes értékrendszer, aminek révén döntünk, és a jellem szorosan összefüggnek. Mindegyik végső alapja a világnézet, amelynek a közepén ott áll az »Én«, a döntések beindítója, amely kozmikus eredetű, a kozmikus »ÉN« megnyilvánulása, amely (aki) úgy éli bele magát az élő szervezetbe, például a mi szervezetünkbe, ahogyan mi éljük bele magunkat egy regény olvasása közben a főhős életébe. (...)