„Úgy tűnik, Viktor a Lenin-rendre hajt” – kíméletlenül beleállt Orbánba a lengyel külügyminiszter
Újabb ütést mértek a lengyel–magyar barátságra.
A Habsburg-birodalom az évszázadok szervességét a természeti határok organikusságával ötvözte, és egy stabilan működő közép-európai modellt teremtett.
„Közös örökség
Pethő Sándor nyolcvan évvel ezelőtti sorai szerint »a magyar közélet etikai alapjainak megszilárdítása érdekében az örökletes monarchia visszaállítása a nemzeti élet egyenletes fejlődésének elsőrendű érdeke«. Főleg, hogy »reformért, javításért, haladásért, demokráciáért, szociális igazságért magyar embernek nem kell okvetlenül köztársaságot alapítania.« Vagyunk néhányan, akik ezt ma is így gondoljuk, ám a monarchikus érzelmeket nem cseréljük össze holmi anakronisztikus gesztusokkal. Tisztában vagyunk viszont azzal, hogy a közép-európai identitásnak igencsak jelentős részét teszi ki az a közös, de feledni igyekezett Habsburg-múlt, amely Brassótól Przemysl-ön át Eperjesig és Beregszásztól Mariborig és Bregenzig azonos klasszicista középületekben, barokk templomokban és vasútállomásokban manifesztálódott.
A Habsburg-birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia az évszázadok szervességét a természeti határok organikusságával ötvözte, és egy majdhogynem félezer éven át stabilan működő közép-európai modellt teremtett. Mindez ma, a térségünket szétforgácsoló sértődött, kisnemzeti nacionalizmusok és a hideg brüsszeli technokrácia gyökértelensége közepette nemcsak, hogy méltó volna a felidézésre, hanem megkopott emlékezete újrateremtésre váró feladat is. Méghozzá leginkább a miénk, konzervatívoké.”