„Sebaj, Fürjes Pál felelős polgármester takarékos ember, aki korábban magától értetődőnek tartotta, hogy neki és alpolgármester párttársának félévente egyhavi illetményüknek megfelelő jutalom jár, ami a járulékokkal együtt körülbelül évi hárommillió forint. Nos, Fürjes szerint, ahogy ezt ki is nyilatkoztatta, »ez az összeg csekély tétel a város milliárdos költségvetéséhez viszonyítva«. Vagyis az ő és alpolgármestere jutalompénze, hárommillió forintjuk, úgy aránylik a cigányok által a közkutaknál elfolyatott évi 11-12 millió forinthoz, mint a mintaszerű szerénység az úrhatnám pazarláshoz, csakhogy míg az előbbit bőven elviseli a városi költségvetés, az utóbbit már nem bírja.
Fürjes Pál nyilván éjjel-nappal azon jártatja az eszét, hogy miként tudná kiverekedni a telepieknek, hogy legyen vezetékes vizük. A 16 ózdi telep közül ugyanis néhányban egyáltalán nincs. Biztosan fáradhatatlanul szervez, pénzt kutat, pályáztat, hogy az áldatlan állapotot megszüntesse, ám kísérletei valamiért rendre kudarcba fulladnak. Ózd a világ végén van, a kutya nem figyel a gondjaikra, a város pedig már nem bírja fizetni a közkutak fogyasztását, csak a polgármesteri jutalmat.
Hát lezárnak, és fogyasztást csökkentenek, mert attól jobb lesz az ózdi költségvetésnek. Aztán egy nappal később, az MSZP-s Nyakó István közbelépésére, visszaállítják a szolgáltatást, de csak a kánikula idejére. A cigányok meg addig legalább szokhatták, mi vár rájuk: van olyan család, amelynek egy órába telik eljutni a működő kútig. Hát valamelyikük elmegy, sorba áll, eltölt kis időt a tízliteres vödör megtöltésével, majd újabb egy óra alatt hazacipeli. Vizet forralnak, leves lesz belőle. Az alsógatyákat beáztatják. A csecsemő fenekét megmossák. Aztán valamelyikük visszafordul a vödörrel. Sorba áll. Vizet tölt, megpróbálja telirakni, de vigyáz, túl ne csorduljon. Az pazarlás. Ami túlcsordul, kárba vész. Vele fröccsen szét maradék emberségünk.”