Felháborító írások

„Amióta életvitelszerűen osztom meg a gondolataimat a nagyvilággal, sokat töprengek azon, hogy hogyan működik a szerző és az olvasó közötti kapcsolat. Leggyakrabban csak a szöveg köt össze bennünket, amit én írtam, és te elolvastál. A szövegben – ha célját éri – magadra ismersz, és erre különféleképpen reagálhatsz. Van, hogy elsiklasz fölötte, és azt mondod magadban, nem értem, miről filozofál ez a kis senki. Van úgy viszont, hogy annyira eltalál, amit írok, hogy azt mondod magadban: ki ez a kis senki, hogy ítélkezzen felettem. Az ítélkezés, ítéletalkotás a másik fogalom, ami foglalkoztat. Amikor egy bejegyzés igazán lényeges és kényes témát boncolgat, és eltalál téged, elkerülhetetlen, hogy miután magadra vetted azt, amit a szerző mondott, felháborodj. Ügyesen racionalizálunk és hárítunk. Általában igyekszünk a szerző személyével magyarázni azt, amit olvastunk, és igyekszünk nem tudomást venni arról, hogy érintettségünket magunkban kellene felkutatnunk. Amikor felháborodom egy általam nem ismert ember szövegét olvasva, akkor soha nem a szerző tett ellenem valamit, hanem mindig, hangsúlyozom, mindig arról van szó, hogy a szerző ráérzett valamire, amit te el eltitkoltál magad elől. Nem személyeskedhet egy írás, ha a szerzőnek fogalma sincsen arról, hogy ki az olvasó.”