Ózd zöld szemmel

„Az ózdi konfliktus abban a helyzetben alakult ki, amikor az egész világ a globális nettó édesvízhiány felé megy. A világon több mint egymilliárd ember kénytelen szomjazni nap mint nap. Kétmilliárd ember lakóhelyén nincs megoldva a szennyvíztisztítás. A multinacionális cégek (pl. Nestlé, Coca Cola) ezért próbálnak minél nagyobb édesvízkészleteket, forrásokat, tavakat privatizálni, vagy csak egyszerűen kipumpálni. Erről szol a Blue Gold: World Water Wars c.dokumentumfilm. A vízprivatizációs próbálkozások mellett a víz, mint stratégiai kincs felértékelődése globális geopolitikai átrendeződésekhez vezet. A statisztikákban régiónként látható, mikor metszi a rendelkezésre álló vízszükséglet vonala az ipari, mezőgazdasági es lakossági célokra szükséges, növekvő vízigény vonalát. Ez például a Kína-India viszonyban a fő kérdés, ugyanis a Himalájából eredő folyók körzetében mindkét országban néhány éven belül várható a nettó vízhiány. Ez a két ország közti potenciális konfliktus (akar háborús konfliktus) forrás. (Egy indiai kormányzati stratéga nézetei az indiai-kínai víz körüli konfliktusról nézetei itt olvashatóak.) A helyzetet kicsiben mar Bős-Nagymaros is felvetette egyébként, de ott meg a villamosenergia-termelés és a régi meder ökológiai vitakérdései (mint a magyar oldalról való vízelvonás következményei) kerültek elő, nem maga a nyers vízhozam, ha jól emlékszem. Stratégiailag ezért a vízben gazdag országok (pl. Oroszország, Kanada, de meglepő módon Del-Afrika is) ebből a szempontból egyre kedvezőbb helyzetbe kerülnek. A 21. században az olaj mellett egyre fontosabb stratégiai kincs az édesvíz. (...)

Az ózdi konfliktus rámutatott, hogy az éghajlatváltozás miatt hazánkban és globálisan egyaránt erősödő vízhiányt, a rá adott neoliberális-tekintélyelvű válaszokat, és azok baloldali és zöld alternatíváit rendszerszinten kell kezelni. A baloldal színe a huszonegyedik században zöld.”