Törvényszerűségeket, jellemző folyamatokat tehát találhatunk a műkereskedelemben, de egzakt törvényeket persze nem. Egy állandóan alakuló, fluktuáló felhőről beszélünk, amibe egyesek bekerülnek, mások kiesnek, gyorsan felívelnek és elbuknak vagy épp lassan járnak és tovább érnek. Számít a hely (nem csak az ország, hanem a város, vagy a városon belül a galéria helye); az idő (nem csak a kor, hanem az év, a hónap, a pillanat is); de számít a műkereskedelmi játszma minden egyes szereplőjének aktuális helyzete, tehetsége, hangulata, kapcsolatrendszere és talán legfőképpen – a pénztárcája. Művésztől a kereskedőn és teoretikuson át a műgyűjtőkig, a műértő vagy csak sznob elitig, a kibic nagyközönségig és a tömegmédiáig terjed a nagy játszma résztvevőinek sora.
Kreatív anarchia ez, amiben folyamatosan egymásba gabalyodik és összecsap a kiszámíthatóság és a véletlen – s általában az utóbbi nyer. A kortárs műkereskedelem a modern élet terméke; és pontosan olyan is, mint a modern élet: a régi szabályokon, hagyományokon, az öröknek hitt fogalmakon túllépni szándékozó, de néha – talán véletlenül – újra azokba botló posztmodern hangyaboly. A kiszámíthatatlan játszma ma is, minden percben folytatódik, a buborék köszöni szépen, növekszik. A határ a csillagos ég, vagy épp egy döglött cápa a formaldehidben.