Megkóstoltam a borokat is. Most nem azért mondom, mert az én borom, de ... OK. Kit akarok becsapni? Hát persze, hogy azért mondom. Megfigyeltem, hogy egyik kóstoláskor hűdejó, másik kóstoláskor óborzalom. Most éppen az asztaeztnemhiszemel típusú kóstoláson vagyok túl, a sárfehér-juhfark küvé lelágyult, elhagyta a hegyes savait valahol a tartályban, és szép selymes, egyensúlyban lévő borrá vált, az illata már nem bukéborosan vad, hanem a borba olvadó, ízre pedig határozottan finom. Bár még percegett a pohárban, lassan talán befejeződik az érése. Az olaszrizling november-decemberi állapotot mutat.
Még Takács Lajos javasolta, hogy tegyek bele tápsót, szerinte annak a hiánya akasztja meg a forrást - most tettem bele, mire a bor vadul forrni kezdett és zavarossá is vált. Ennek hatására eltűnt a geil édes íz, és megjelent a jövendő bor íze, amitől egyszerűen elájultam. Telt bor, finom barackos aroma, de a fajtára jellemző utóízzel - jaj, nehogy elinduljon rossz irányba, mert én felvágom az ereimet.”