Néhány megjegyzés melegiben új István a királyról

„3. Bárki, aki egy olyan erősen populáris alkotás, mint az István, 2.0-ás verziójának a megalkotásába fog: nagy fába vágja a fejszéjét. Egyszerűen leküzdhetetlen az előd árnyéka. Az rockopera önmagában egy erősen historizáló, romantizáló, hősépítő darab, amibe az eredeti szereposztás igenis beleragadt. Hallgattam a mostani verziót, de erősen kellett dolgoznom, hogy az agyamig ne a bejáratott hangszín jusson el. Szerintem mindenki rothadásik hallgatta a Varga-Vikidál verziót. Én is. Ha álmomból felébresztenek is fel tudok idézni egy-egy momentumot, reprodukálva a fejembe az eredeti crew mozdulatait, hangjait mindent. Na innen valamit csinálni lehetetlen. Igaz, innen szép fejlődni. És Ebbe bukott bele az Alföldi-rendezés. Mert nem volt elég átütő az az új, amit a régi helyébe rakott. Így meg semmilyen lett.

4. A színészi játék és a rendezői koncepció az eredetihez képest sokkal jobb lett. Itt a színészek actually tudtak játszani. Nem nagy maníros, színpaidas mozdulatokkal operáltak, mint a korábbi szereplők. Egyedül az Istvánt játszó Feke Pálban volt meg a korábbi verziók manierista, gesztikulálós, barokkos izé, s nem véletlen, hogy az általam figyelt Fészbukk-közösségnek épp ő volt az egyedüli elfogadható. Mert hajazott a régire. (…)

6. Az előadás alapjában véve tele van erényekkel, ám olyan erényekkel, amelyek összességében csökkentik az István a király pop-értékét. Alfölditől alkatilag távol állnak a barokkos, romantikus, hőseposzokra jellemző manírok. Az István a királynak ez az alapszövetében van. Ez egy ilyen műfaj, ha tetszik, ha nem. Ám ha ezt az aspektust kivonjuk, igazán megvilágosodik, mennyire együgyű, gyengus kis dolog úgy az egész. Elméletileg egy jó rendező egy gyengus anyagból is jól tud dolgozni. Alföldinek ez most nem sikerült. S ez az igazi kudarca az egésznek. Nem az, hogy nem énekeltek tökéletesen a színészek, vagy hogy Novák Péter/Torda jointot szívott.”