Az Instagram megölte a szubkultúrákat?

„Eleve nem tudom eldönteni, most akkor vicc akart-e lenni, hogy az a Szabó Máté értekezik a szubkultúrák haláláról, akiről ez a humorosnak szánt felvezető szól: »A szerzőnek semmilyen zenei műveltsége nincsen, pusztán egy érdeklődő laikus, aki zenei érését a Berettyó Rádió és a művházas diszkó partislágereivel kezdte, majd hardcore punk és metalcore rajongóként folytatta; így jutva el oda, hogy ezen cikk írása közben Avicii eddigi életművét hallgatja egy YouTube playlisten«.

Szabó később is rendre viccet csinál abból, hogy neki az egész kérdés tök kínai: még külön le is írja, hogy középiskolában egy haverjával jókat kacarászott azokon, akik egy kicsit is adtak önnön zenehallgatói tudatosságukra. »Emlékszem, középsuliban volt egy haverom, akivel rendre azt kérdeztük egymástól, mikor épp unalmunkban a plafont bámultuk a koliban, hogy »Milyen zenét szeretsz?« Tettük ezt azért, hogy így parodizáljuk ki a többi iskolatársunkat, ugyanis mi nem nagyon hallgattunk semmilyen konkrét »zenét«, csak úgy azt, amihez épp kedvünk volt.« Mulatságos, meg minden, én is gyakran parodizáltam például a focibuzi ismerőseimet – ugyanakkor eszembe sem jutna most arról írni, hogy Diallo így, Csukics úgy és magyar foci amúgy.

A CampusOnline cikkében megtudhatjuk azt is, hogy ma már nincs mi ellen lázadni, mert van Instagram, de már nincs kazettamásolgatás. Szabó szerint a szubkultúrák az internet miatt meghaltak, amit jól jelez, hogy már az elektronikus post-hardcore-ban nyomuló Enter Shikarinál is a pörgés a lényeg. Szabó szerint a szülők válása és egyéb szociális problémák ma már nem depressziós tinédzsereket hagynak maguk után – ugyanis Szabó úgy képzeli, az ilyenek immár senkit nem érdekelnek, inkább »who cares?«-alapon benyomnak a fiatalok egy jó kis meta-house (az meg mi?)-partislágert. A cikk végére pedig Szabó is eljut odáig, hogy az egyetlen létező magyar fesztiválként tekint a Szigetre és ír róla nagyon okosakat.

A helyzet közben az, hogy még ha ma minden a különféle szubkultúrák képviselői ellen is dolgozik, ezek akkor is létrejönnek és fennmaradnak, mert egyszerűen igény van a fiatalokban az identitásuk megtalálására, felépítésére és szélesebb alapokra helyezésére. A helyzet persze nem egyszerű: folyamatosan zárnak be a klubok, szűnnek meg a fesztiválok és szűkülnek a terek, melyek elősegítenék a szubkultúrák fennmaradását, azok fejlődését. Veszprémben például néhány éve szűnt meg az a Padlás Music Pub, ami egyedüliként szolgált a városban olykor-olykor jobb koncertek helyszínéül. Itt lépett fel a Watch My Dying, a Blind Myself, de a Baskíria és a Teurgia is – 2008-ban mégis bezárt a klub és bank nyílt a helyén.

Megszűnt pár éve a nyírbátori Azfeszt is, amely a különféle core zenék kedvelőit hozta össze minden augusztusban; most pedig a sötétebb zenékben utazó Fekete Zaj Fesztivál került át Mátrafüredről a Dürer Kertbe. Megszűnt aztán a Kultiplex is Budapesten. Ugyanakkor egyes közösségek továbbra is fennmaradtak, miként azok a szubkultúrák is, melyeknek ezek a helyek otthont kívántak nyújtani. Csak mondjuk nem klubokban gyűlnek össze, hanem a ligetben vagy a téren. A black metalosok ugyanúgy, mint a gothok, a hácések vagy a punkok.”