„Sokan megállapították már, hogy a Sziget mára egy vérprofin szervezett szórakoztató gépezet lett, a legtöbb dolog pontosan koordinálva, olajozottan működik a jegyváltástól a beléptetésen és az összes többi szolgáltatáson át a taxirendelésig hazafelé. Több ezren dolgoznak a rendért, a tisztaságért, azért, hogy lehetőleg mindenki elégedetten távozzon. Több ezren dolgoznak tehát – a szabadság illúziójáért. Azért, hogy a vendégek néhány napig szabadnak érezhessék magukat, miközben mégis ellenőrzött körülmények között, nagyjából biztonságban vannak. (...)
Fölösleges magyarázni, bár sokan mintha nem fognák fel, miért kell ellenőrzött körülményeket teremteni az Ozora fesztiválon is. Miért ne szívhatnák a fiatalok a füvet, miért ne élvezhetnék háborítatlanul az egyéb drogokat, azután mondjuk, miért ne ugrálhatnának bele szabadon a sámántűzbe. »Ozorán sosincs feszültség, agresszió –mondja egy csóró (szó szerinti idézet!) magyar fesztiválozó a Népszabadság riportjában –, ez a béke szigete, itt az emberek szeretik, tisztelik egymást. – Csak pénzt nem adnak« – jegyzi meg erre a vele érkezett lány, aki addig hiába kéregetett a jómódú külföldi vendégektől. Az olvasók fantáziájára bízom, hogyan szereznek azután a »csóró«fiúk és lányok pénzt a belépőre és a fogyasztásra, megjegyzem, nem lennék teljesen nyugodt a szüleik helyében.
Akár tetszik nekünk, akár nem, a szabadság mámorában elkövetett tetteinknek is következményei vannak.”