Reposzt a Dívány „Ferenc pápa hatással van az olasz divatra” cikkére

„Igen, ha egyházi divatról beszélünk, különbséget kell tennünk a hétköznapokon és a szertartásokon, a liturgiában viselt öltözettel. A papság hétköznapi viseletét napjainkig fokozott egyszerűsödés jellemzi, a reverendát nemcsak a praktikusság, hanem a történelmi események is kurtították, az 1961-1965 között zajló II. vatikáni zsinat után pedig több jellegzetes, nem hívők számára hivalkodónak tűnő ruhadarab is eltűnt a klérus szekrényéből, többek között a püspökök, bíborosok prémgalléros, uszályos köpenye, a cappa magna, a színes harisnyák és csatos cipők.

Azok a papi ruhák, melyeket a szertartásokon viselnek, mindig díszesek. Szó sincs hiúságról és divatbemutatóról, a miseruhák díszessége és a szertartás pompája éppen azt jelképezi, hogy Istennek ennyire kijár a tisztelet. A cikkhez mellékelt “Vatikáni hiúság” c. videó tehát félreértésen alapul: a főpapi ornátusokat csupán a szertartásokon viseli a pápa, melyek ráadásul nem is saját személyes tulajdonai, hanem a vatikáni kincstáré. Legtöbbször nem is a pápa, hanem szertartásmestere dönti el, az egyházfő melyik ruhát öltse magára egy-egy liturgikus alkalomhoz. XVI. Benedek szertartásmestere, Guido Marini pedig igencsak szereti a szépet, a klasszikus dolgokat, nehezen is tolerálja Ferenc pápa egyszerűségre törekvő stílusát. Bergoglio Argentína súlyos válságának éveiben állt a buenos airesi érsekség élén, rájött, hogy szegényei, főként a nem hívők és az egyházban csalódottak egészen másként értelmezik a pompát. Tudta, hogy bármilyen fontos is a liturgikus pompa - erről már írtam a másik blogomban - aranyló ruhában nem éppen meggyőző szegénységről szónokolni a legkisebbeknek, és ha elveszett báránykái nyomába akar eredni, sokkal nagyobb hatást képes elérni ócska, kigyúrt cipőjével, mint a vatikáni sekrestye kincseivel.”