A politikai iszlám Egyiptomban megmutathatta volna, hogy szélsőségek helyett általa egyfajta társadalompolitikai szintézisről van szó.
„A Muszlim Testvérek Társasága számára sokan megelőlegeztük a bizalmat, a posztkolonializmus végeként értékelve hatalomra jutásukat és annak körülményeit. Olyannyira, hogy olyan esetlegesen működő modellt láttunk benne, amely a térség hagyományainak feladása és a gyarmatosítás örökségét képező, arab tavasz során megbukott diktatúrák erőltetett szekularizációja nélkül ad helyet egy pluralista, felvilágosult életformának, az iszlám - amely az egyiptomi társadalom szövetétől elválaszthatatlanul a lakosság jelentős hányada számára mindig is az önazonosságot jelentősen (vagy kizárólagosan) meghatározó tudatforma volt - politikai képviselete pedig - több évtizedes politikai üldöztetését követően megérdemelten, vezető szerepét az urnákból merítve - kirekesztés nélkül, inkluzívan viszonyul és működik együtt a politikai palettával és az egész társadalommal, anélkül, hogy a nyugati világ (külpolitikai) szemléletét is adott esetben meghatározó eurocentrizmusnak görcsösen eleget akarna tenni. Más szóval a keményvonalas szalafiták - akik akár felfoghatók az erzurumi Nuszret hodzsa mozgalmának jelenkori megfelelőiként is - és a radikális, baloldali szekularizált-szabadelvű városi értelmiség között - amely prototípusai között minden bizonnyal ott találnánk Sógor efendit is - helyett egy demokratikusan megválasztott középutat.
Ehelyett a racionalitás, a véleménynyilvánítás szabadsága és a civil állam (tk. a 2011-es forradalom vívmányai) hanyatlásnak indultak, a horizont vészjóslóan sötétté és keskennyé vált. A vezetésnek nézeteltérései lettek az igazságszolgáltatással, a hadsereggel, a médiával, a nőkkel, a kopt keresztényekkel, a különféle szakszervezetekkel és a fiatalok érdekképviseleti szerveivel is, tehát legszűkebb táborán kívül mindenkivel. Végül a szabadelvűek, a szociáldemokraták, a pánarabizmus hívei, a Testvéreken dogmákat és konzervativizmust illetően túltevő, keményvonalas szalafiták és mások - tehát a társadalom többsége - együtt üdvözölte bukásukat, amelynek rendeltetésszerű bekövetkeztét előrevetítették politikai »antigesztusaik«.
A politikai iszlám Egyiptomban megmutathatta volna, hogy szélsőségek helyett általa egyfajta társadalompolitikai szintézisről van szó, hagyomány és modernitás, teokrácia és liberális demokrácia között, a rétegeket megszólító kutbista és nasszerista eszmék helyett, amely összebékíti a nemzetközi elvárásokat és a térség igényeit. Demonstrálhatta volna, hogy egy türelmes, nyitott, széles látókörű, az ideológiai különbözőségeket áthidalni szándékozó és képes, működő politikai formula, amelyben ötvöződnek a lakosság tradíciói, vallási affinitása és kereslete és a harmadik évezred kihívásai - mindez társadalmi felhatalmazottsággal.”
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
A holland politika és társadalom próbálja megérteni, mi is történt a minapi Ajax-Maccabi meccs után.
Ezek most tényleg azt hiszik, hogy diktatúrában élnek.
A Tisza vezére megint leleplezte saját magát.
Iránban klinikai kezelés várhat azokra a nőkre, akik nem tartják be az iszlám öltözködési szokásait.
Meg úgy egyébként sem jófej dolog dobálni. Sem játékost, sem szurkolótársat.
Deák Dániel szerint politikai szempontból két dolog biztosan megállapítható a legújabb hanganyaggal kapcsolatban.
