Nem lebegek

„Olvasva a kritikákat a 2011-es Demeter-furmintokról, úgy tűnt, hogy a Veres és a Kakas a legígéretesebb. Mit legígéretesebb, a legjobb magyar száraz borok, pont. Hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy nekem is megér 6750 forintot a belépő a Boldogságban Lebegők Szigetére. Na jó, fele ennyit. A másik felét az ismeretszerzésért fizetem. Kedvtelésből ugyanis ritkán kóstolok tokaji furmintot, és furdalt a kíváncsiság, hogy hol tart a szárazprojekt. A lebegve tanuláshoz végül nem a fátlan Verest, hanem a hibrid Kakast választottam. Azt gondoltam, hogy akinek van már tartályos prémium furmintja, az tudja, miért érdemes az acélt tölggyel keverni.

A levitálás elmaradt. Pedig nem rontottam ajtóstól a házba – tudom, hogy eleve csalódásra ítéli magát, aki úgy közelít egy borhoz, hogy az a legjobb. Nem vártam tehát semmi monumentálisat, nem akartam előre skatulyába zárni az elvárásaimmal. Reméltem, hogy elegáns lesz, finom árnyalatokban gazdag, hosszú, ízes és jól iható. És reméltem, hogy nem lesz vulgárisan fás, már kétévesen reszelt almás, főtt kukoricás, nem lesz égetően alkoholos, bántóan cseres, és nem üt majd az almasav.

Nos, ahogy én látom, a Kakas az elkerülés bora. Amennyiben az volt a cél, hogy ne legyen fás, ne legyen magas az alkohol, és ne legyen túl koncentrált, ormótlan bor, akkor átütő siker. Ha ennél több, akkor egyértelmű kudarc. Nem akarom túlragozni, de van négy olyan fogyatkozása, amit nem tudok megbocsátani: aromaszegénység, vizes korty, rövid lecsengés, konzervkukorica.”