Fekvő nyolcas

„Az Alaptörvény szerint Magyarországon a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát. Ő bármikor, bárkit szabadon engedhet, a büntetést mérsékelheti, a büntetés nemét megváltoztathatja, a büntetés végrehajtását felfüggesztheti. Az elnök intézkedése miniszteri ellenjegyzéshez kötött. A látszólag rendkívül széles kegyelmi jogkör valójában nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyeket a strasbourgi bíróság kimunkált. Igaz, hogy kegyelmet kaphatnak a gyilkosok is, és az is igaz, hogy erre bármikor lehetőség van, sőt az elítéltek a büntetés alatt akár többször is kérhetnek kegyelmet. A köztársasági elnök azonban nem köteles vizsgálni semmilyen körülményt, minden kötöttségtől mentesen dönthet úgy, hogy elutasítja a kegyelmi kérelmet, még indokolnia sem kell a döntését, sőt igazából arra sincs szabály, hogy mennyi időn belül kell meghoznia a határozatot. A Magyarországon tényleges életfogytig tartó büntetésüket töltők az elítéléskor nem tudják, hogy milyen feltételekkel, mennyi időn belül vizsgálják felül a szabadságvesztésüket, és hogy milyen magatartást kell tanúsítaniuk ahhoz, hogy szabaduljanak. Az elnök nem vizsgálja, hogy a rehabilitáció eredményes-e vagy sem, sőt megfordítva, azt az elítéltet is kiengedheti, aki még veszélyes a társadalomra. Magyarországon a holtig tartó raboskodásra ítéltek valójában nem is vehetnek részt semmilyen rehabilitációs, reszocializációs programban. Az elnök tehát a büntetés kriminológiai alapjaitól függetlenül és akár a társadalom érdekeit is figyelmen kívül hagyva dönthet. Az ő döntése alapján akár gyökeresen megjavult, a társadalomba könnyen visszailleszkedő emberek is maradhatnak rácsok mögött, ugyanakkor elvetemült gonosztevők is lehetőséget kaphatnak a szabadulásra.

Elvileg tehát minden, tényleges életfogytiglanra ítéltnek megvan az esélye a kegyelemre, a gyakorlatban azonban – a ciprusi esettel szemben – semmi reményük nincs a szabadulásra. A köztársasági elnökök eddig feltételezhetően egyetlen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt rabnak sem adtak kegyelmet. Ez azért csak feltételezés, mert a jelenlegi köztársasági elnök kegyelmezési joga – ellentétben a ciprusi és a brit kegyelmi gyakorlattal, de akár Sólyom Lászlóéval is – teljesen átláthatatlan. A Helsinki Bizottság például még perben sem ismerhette meg az 1999 és 2011 között emberölés, illetve testi sértés miatt kiszabott szabadságvesztést elengedő vagy mérséklő kegyelmi döntések számát. A Köztársasági Elnöki Hivatal állítólag nem vezet nyilvántartást a kegyelemben részesülők által elkövetett bűncselekményekről.

Ilyen körülmények között az életfogytig tartó szabadságvesztés hazai szabályozása nem egyeztethető össze az egyezménnyel, azaz nemzetközi szerződésbe ütközik. Az, hogy az Alaptörvény szerint tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki szándékos, erőszakos bűncselekmény esetén, csak akkor lenne összhangban az egyezménnyel, ha ilyen ítéletek esetén is lehetőség lenne a felülvizsgálatra. De az a mai jogi szóhasználat szerint már nem lenne »tényleges« életfogytiglan. Ezért módosítani kell a büntető törvénykönyvet, és meg kell szüntetni azt a lehetőséget, hogy a bíróság az ítélet meghozatalakor eleve kizárja a feltételes szabadságra bocsátás esélyét. Lehetővé kell tenni, hogy néhány évtizednyi raboskodás után kockázatelemzés, pártfogó felügyelői vélemény, pszichológus szakértői vélemény és a büntetés-végrehajtási intézet véleménye alapján bíró döntsön az elítélt szabadon bocsátásról vagy további fogva tartásáról. Ezzel az elítélt szabadulási reménye táplálható, és a közbiztonság is fenntartható.”