Ellenzék lépéskényszerben

„Könnyen lehet, hogy a kelleténél lassabban, de a múlt héten sikerült tető alá hoznia első választási megállapodását a két legnagyobb ellenzéki pártnak. A dokumentum egyszerre tartalmaz diagnózist és konkrét vállalásokat. Így lehetőséget teremt arra, hogy előzetes képet alkossunk arról, hol tart a mai ellenzék, milyen megoldásokat sikerült találnia az immár évek óta húzódó identitásválságra. Azt a kérdést, hogy pontosan milyen dilemmák elé néznek az ellenzéki pártok, valamint civil támogatóik több korábbi írásban részletesen megvizsgáltuk. Jelen pillanatban három egymással összefüggő kérdés tűnik központi fontosságúnak.

Elsőként azt kell megvizsgálni, hogy sikerül-e olyan programot összeállítani, ami nem csupán visszavonja a Fidesz aggályos intézkedéseit (ebben az értelemben reaktív), de azon túlmenő perspektívát is képes nyújtani (ebben az értelemben előremutató)? Másodikként az a kérdés merül fel, hogy sikerül-e azt az általános legitimációs deficitet kezelni, ami a pártpolitika egészét sújtja, és ebben az értelemben hitelesen fellépni? Végül pedig azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy sikerül-e a demokrácia minőségén, oly módon javítani, hogy a civil és a pártpolitikai szektor között partneri viszony jöjjön létre?

Belátható, hogy mindezek a kihívások vagy egyidejűleg kezelhetők, vagy sehogy. A civil mozgalmak kritikai funkciójának pártpolitikába történő becsatornázása nélkül aligha kezelhető az elhúzódó legitimációs válság, miközben minőségileg egy kormányzat épp azzal tudna újat mutatni, hogy a »fél-ázsiai«, patriarchális kormányzati stílust az állampolgárokban jobban bízó, nyitottabb, demokratikusabb gyakorlatra cseréli.”