A kormány sikerei – 2.

„A magyar politikai élet fő iránya csaknem száz év óta ismét egyfajta gravaminális politika, a magyar sérelmek fölhánytorgatása, ezúttal a történelem folyamatainak szükségszerűségével szemben. Ezt röviden Trianon-traumának lehet és szokás is nevezni, azonban, amint erről egyszer már írtam, az igazi trianoni tragédia nem a méltánytalan határok megvonása volt, hanem az, hogy az 1867–1918 közt a magyar elitnek nem sikerült létrehoznia a modern polgári nemzetet: a többnyelvű »magyar politikai nemzetet«. Az ország így szembekerült a történelmi progresszió fő áramával (ezt a valódi tragédiát írta meg Szekfű Gyula a Három nemzedékben), s ez a kudarcélmény lassan már száz éve táplálja Magyarországon a haladásellenes, modernitásellenes, kapitalizmusellenes, Nyugat-ellenes érzelmeket. Ahelyett, hogy szembenéznénk a kétségtelenül súlyos tényekkel.

A kormánypárt társadalompolitikájának (amennyiben lehet egyáltalán így nevezni) lényege tehát egy újsütetű magyar klientúra-burzsoázia kiépítése. Ezt a célt szolgálja az ún. »unortodox« gazdaságpolitika is, amely a Nyugat és a kapitalizmus, egyáltalán a társadalmi haladás ellen folytatott »szabadságharc« eszköze. Ezért van a gátlástalan eszközökkel folytatott hadjárat is a baloldal ellen, mivel a baloldaliság legbensőbb lényege éppen a társadalmi haladás igenlése, és a Paul Tillich által »eredetmitikusnak« nevezett hagyomány tagadása. De a társadalmi haladás kizökkenti a népet a tespedéséből, márpedig senki sem szeret kizökkenni, a kapitalizmus versenyre és teljesítményre késztet, de senki sem szeret versenyezni és teljesíteni.”