Az én revízióm (2008)

2013. június 04. 11:02

Jöjjön, aminek jönnie kell: Trianonozzunk.

2013. június 04. 11:02
Oli bácsi
Reakció/Mandiner

Jöjjön, aminek jönnie kell: Trianonozzunk.

Nem firtatok mostan olyan környülállásokat, amelyeket lámpalázas riporterek szoktak feltenni „Trianon-kutató” címkével ellátott szakállasbácsiknak, hogyaszongya: lehetett volna-e másképp, vissza-e lehetett-e volna-e 88 éve utasítani a békeszerződés aláírását, meg, hogy ki a felelős és hogy a „nagyhatalmakbeláttáke”.

Egyrészt mindig lehetett volna másképp: aki elsüti azt, hogy a „mi lett volna, ha” történelmietlen kérdés, az mehet az öltözőbe zuhanyozni, azok mellé, akik a „hát ez nézőpont kérdése” fordulattal élnek vagy kezükbe veszik a Metro c. nyomdaipari terméket. Nem hinném, hogy most már érdemes volna kutatni a felelősöket, mert ha megvannak, mit csinálunk velük? Lerajzoljuk őket? És hát a nagyhatalmak oly sok mindent beláttak és nem láttak be, meg egyáltalán: a nagyhatalom az nem olyan, hogy reggel felkel, belebámul a napsütésbe, megropogtatja a csontjait, megcsomózza a hálóköntöst, majd belát. Persze, van, amit a csúnya nagyhatalmak jóvátettek: Franciaország például  történelmi igazságot szolgáltatott a meggyötört, úgyszólván alig létező és a sérelembe beleroppant osztrák népnek: két hete engedélyezte a Red Bull forgalmazását. Egyetlen hálás köszönet most a lég, Bolzanótól Csernovicig. Másrészt meg srácok: nem, nem jár le.

Nyitott szemek

Az mostan a kérdés, hogy miképp emlékezzünk. Kissé félve írom le, mert deklaráltan nem szeretjük egymást olyan nagyon-nagyon: az a politikai párt, amely a nemzetvesztő Clemenceau kifejezésével élve, „megcsinálta a vaját” a Trianon-issue-n (igen, a Jobbik) 12 pontjával meglepő mérsékletről tesz tanúbizonyságot. Szerkesztői nem keringtek vastag vörös filccel a térkép körül, hanem igyekeztek a kor sogenannt szellemével összhangban megfogalmazni egy politikai programtervet. (Persze ez a Kárpát-medencei sportklubos ötlet marhaság: mit keresne mondjuk az FCM Resica a magyar bajnokságban, meg, hogy jön ide Wass Albert. Mindegy.). És a párt elnöke is meglepően értelmeseket (is) mondott (pl. saját felelősségünkről) az Echo TV-ben a tágra nyílt szemű Matúz Gábornak.

Az integer magyar nacionalistáknak (nem kell félni a szótól, közülük valók volnánk mi is) állandó fájdalma, hogy a magyar társadalom nem tud semmit Trianonról. Legtöbbjük ezt a keserűséget jellegzetes baloldali, aufklérista reflexekkel oldaná: El kell mondani a Zembereknek! kiáltják hevülten. Elképzelésük az, hogy ha el-vannak-mondva-a-dolgok az embereknek, akkor ők azt a cselekvési mintát fogják követni, amelyet a Kora Előtt Járó Szemfelnyitogató üdvösnek tart. A probléma az, hogy korántsem bizonyos, hogy a helyes tudás elvezet az igazsághoz, az igazság ismerete pedig a helyes cselekvéshez. A helyes cselekvés természetesen egy főszolgabírói állás megszerzése valahol Krassó-Szörényben  - ezt egyébként mi is szeretnénk, de lelkünk mélyén mi is tudjuk, hogy törekvésünk gyerekség. Különösen úgy, hogy úgy fest: minél inkább foglalkozikvalaki a trianoni tragédiával, úgy hajlamos eltúlozni a veszteség mértékét. (Vásárhelyi Mária idézéséért elnézést kérek, egyúttal jelzem, hogy ő is rosszul tudja: Marosvásárhely immár nem magyar többségű város.) Akit pedig nem érdekel az egész, ő pedig alulbecsüli ugyanezt a terület- és emberveszteséget.

Arccal a revízió felé

De addig is, amíg ez megvalósul, mi lehet a teendő? Legyen emléknap? Állítsunk mérsékelten dekoratív kopjafákat? A Rózsa Nyugdíjas Klub Asszonykórusa danoljon egy jót? Legyen gyászszalag? Ezt is lehet, meg azt is. Az emlékezés demokratikus, szabadon barkácsolhatja bárki. Egyet nem szabad: sötétnek lenni. Összevissza beszélni okokról, indokokról, szíriuszi magyarázatokat fűzni az egészhez és belemondani az ótátrafüredi pincérnő arcába, hogy „fogsz még te magyarul tanulni, kisanyám”. Én, ha megbocsátanak, nem énekelek (szar a hangom), kopjafát nem faragok (általánosban a tutaj megszerkesztése is gondot okozott), gyászszalagot nem hordok (Tomcatnek nem viszek zsét). Nemzetrontó álláspontom szerint az a kijelentés, miszerint a „magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe” kétségkívül igaz (bár - és ezt mindenféle honfibú nélkül jegyzem meg - kérdéses, hogy meddig beszélhetünk még egy nemzetről: lesz még itt szétfejlődés, meglássátok. Ad analogiam nyalka redbullosok vs. burkusok), de engedtessék meg: ez így volt 1920 előtt is. A magyar állam fennhatóságot gyakorolt olyan területek felett is, amelyek nem a magyar nemzetfejlődés részei voltak. Trencsénben, Árvában, Fogarasban vagy egyebütt jó esetben a szolgabíró, a bakter és a boltos (sokszor: zsidó boltos, erre tessék gombot varrni) vallotta magát magyarnak a népszámláláson. És ezen nem változtatott semmilyen iskolatörvény meg hatósági vegzálás. Ettől függetlenül: ezeken a helyeken éltek magyarok, emlékeket hagytak/tunk magu(n)k megett. Az én revízióm az, ha ezt az egykorvolt jelenlétet dokumentálom: odamegyek, lefotózom és a korabeli lapokban elolvasom, hogy milyen volt ott valamikor. Volt-e kaszinó, mit írtak a hetipiac árairól, ki felelt meg a tűzoltóegyesület gyakorlatán: ezt a múltat nem lehet elvenni. Elmenni mind a hatvanhárom (igen, baxi, HATVANHÁROM, ennyi volt a történelmi Magyarországon, plusz kilenc horvát vármegye, hatvannégy vármegyére szóló hülyék) vármegyébe (meg Fiuméba), megállni a főtéren, szemben a vármegyeház, mögöttem a katolikus templom, és tudom: ha elindulok azon a jobbfelé vezető utcán, a kopott kukák mögött megtalálom a kapualjat, ahol egykoron Krúdy Gyula enyelgett kisvárosi delnőkkel, s vett ki hónapos szobát a házban egy nyugdíjazott őrnagynál. Le kell fotózni az öreg kapualjakat, lepattogzott festésű redőnyzárakat és útszéli kereszteket. Mire lenne jó az internet, ha nem erre? Én otthon vagyok.

Ez az én országom.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2013. június 04. 17:27
Valószínüleg az a jó, ha egyféle nép lakik egy országban. A Trianonnal nem ez jött létre, itt nagyjából egyféle nép lakik, s végig a határok mentén magyarok, ma már itt-ott kisebbségben + Székelyföld, meg mindenféle szórvány, zárvány, l. csángók. A "külső" magyaroknak ott, ahol vannak, nem jó. Okosak ők, s belátják, ott kell boldogulni, ha lehet, ha lehet, magyarként,mert ők szeretnek magyarok lenni, de nem könnyű nekik magyarnak maradni, mint mögöttük az ősök végtelen sora. Trianonban ez a szomorú, pedig lassan 100 éve történt. Olyan hihetetlen, h. az ember nem szeret nyelvet, vallást cserélni, mert teljesen jó neki a régi, hiszen tulajdonképpen a nyelvétől, a vallásától az, ami, már aki. Ma már kár felelőst keresni, mehetünk vissza a török hódoltságig. Mindenesetre, a magyaroknak nem lehet mondani, h. nagy szerencséjük lett volna a vezetőikkel. Horthyra sokmindent lehet mondani, de nem szerzett vagyont a kormányzóságból, s ahogy ez a szerencsétlen ország az első háború s Trianon után összeszedte magát, pl. a motorvonatokkal, telefonközpontokkal, malmokkal, élelmiszer iparral, filmgyártással az nem semmi. Volt tehetséggondozás és volt 3 millió koldus. A második háború után 60 évvel van ismét 3 millió koldus, de nincs sem önálló magyar ipar és mezőgazdaság is csak alig, az iskolarendszert és tehetséggondozást a filmgyártással együtt hagyjuk. A Horthy rendszer nem volt jó rendszer, a "szocializmus" sem volt jó rendszer, amit "rendszerváltásként" megetettek velünk bölcs, részben az előző rendszerből itt maradt vezetőink, az legfeljebb őrültség, bár van benne rendszer. Mégis, ebben a sok rossz rendszerben, mindegyikben, volt itt-ott valami jó is, mindegyikben természetszerűleg más. A remény hal meg utóljára.
AJSF
2013. június 04. 16:07
Ez egy igen jó írás. Arra is jó, hogy az ember elszorult szívvel lássa, hova zuhant ennek az országnak már csak a kulturális szintje is mindössze 4 év alatt. Beleolvasva a hozzászólásokba: egyenesen émelyítő... ezen az országon már lehet, valóban csak egy Mohács vész segíthet...
OberEnnsinnen
2013. június 04. 14:39
"Megállj, megállj, kutya Szerbia, Nem lesz tiéd Hercegovina." Ez volt a magyar katonák motívációja a 14-es háború kezdetén. Annak a magyarnak, aki évszázadokon át saját földjét, asszonyát, hegyeit, síkságait védve harcolt idegenekkel szemben. Látható: reális ellenségképről szó nem volt. Mert ugye mennyire másként hatott volna a katonák gondolkodására, ha közlik velük: Itt bizony nem Hercegovina a tét, hanem Magyarország területe és népe. Tehát a dezinformáció magától a magyar kormánytól jött, akkor miért csodálkozunk? A demokratikus deficitet nem Brüsszel, a Velencei Bizottság, Viviane Reding stb. határozzák meg a magyarokat megítélve, de nagyon is saját kormányuk, kormányaik teljesítménye, elsősorban, ami az őszinte, mégis a lehető legnagyobb biztonságra irányuló, arra tematizált közbeszéddel. A magyaroknak sok az ellenségük. Mindig, minden esetben ezt szem előtt tartva kell politizálni, eljárni. Nem kellene ezt leírni más országokban. Egy olyanban azonban, ahol Kunbélák, Károlyimihályok, Rákosimátyások, Kádárjánosok, Marosánok stb. "szolgálták" a hazát, minden nap le kellene írni.
Heltai Péter
2013. június 04. 14:34
Nekem nem azért nem tetszik alapvetően ez az írás, mert egyfajta "nosztalgia" megbénítaná a realitásérzékemet, de szerintem maga a stílus nyegle, az "érvek" pedig alaptalanok és (számomra érthetetlen módon) egyfajta sértődöttséget sugároznak. Például, hogy mi haszna van a felelősök megnevezésének, a téma feldolgozásának...mi haszna van a történettudománynak? Szerintem, aki egy kicsit is értelmes látja, hogy egy ilyen meglátásra nem is érdemes több gondolatot fecsérelni. Vagy a tájékoztatás "a Zemberek" felé. Mi másról szólna a közoktatás, ha nem arról, hogy többek között ebben a kérdésben a megemlékezéseken, erről szóló tanórákon letisztázza a fiatalok fejében a tragédia okait és következményeit, hogy ne szamizdat honlapok félinformációin nőjenek fel, hanem egészséges nemzettudattal. Nem keseregve, hanem a tanulságokat levonva, a lehetőségeket ismerve, DE a jövőbe tekintve. Mi másról kellene, hogy szóljon az erre irányuló szakmai kutatás és közbeszéd, minthogy az emberekben szintúgy elrendezhesse ezt a kérdést. Mind a "zsidókcsinálták, minden románt felkötni", mind pedig a "megérdemeltük, mert a politikánk etc." véglet frusztrációkhoz vezet. Összességében azért sem tetszett ez a cikk, mert egyike azon írások arzenáljának, ami nem a nemzeti érzéstől, hanem egyfajta furcsa flegmaságtól fűtöttek. Ez a stílus sem segít feldolgozni a tragédiát, s csak a tipikus magyar széthúzáshoz vezet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!