„Legalább a magyar film felől nyugodtak lehetünk ebben a nehéz világ körüli helyzetben, mert az meg van mentve. Ki van ragadva az önkormányzatiság korrupt karmai közül, s rá van terelve a helyes útra. Emlékeznek önök az Argóra? Szerencsétlen magyar színészek és celebek próbáltak úgy tenni benne, mintha Guy Ritchie és nem Árpa Attila rendezné őket. A film anno rohadtul nem hozta a várt nézőszámot, bár ezt nyilván élből tudják cáfolni, s arról is van biztosan hiteles adat, hogy megvásárolta harminckét ország és Moldávia is, meg eladták az összes tévének satöbbi, satöbbi, valójában az egész úgy nézett ki, mint valami középiskolás próbálkozás, amibe beszálltak a szülők is, hogy meglepjék Éva nénit az érettségi bankettre.
Ja, közönségfilm volt, arra meg a magyar filmgyártásnak – mint tudjuk – nagy szüksége van. De milyen közönségfilm lesz az, amit az utolsó szögig az adófizetők pénzén finanszíroznak? Olyan, amiről bizonyosan tudható, hogy nem kell majd a kutyának sem, különben az is tett volna bele pénzt, aki keresni akar rajta. Ezen nyilván csak az alkotók akarnak keresni, vagy még ők sem, nemesebb annál az ő küldetésük: a magyar filmet akarják megújítani általa. S a magas döntőbizottság is ezt vette észre bennük, s honorálta szerény lehetőségei szerint.”