„A Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke, Herich György minap egy konferencián ismertette a társasági- és osztalékadó (Tao) bevétel terén elszenvedett magyar veszteséget feltáró kutatásuk döbbenetes eredményeit. Olyan, már a maga idejében is nehezen érthető körülményekre is rávilágítva, hogy annak idején miért nem követtük Görögország, Lengyelország, Spanyolország, Csehország, Szlovákia és Litvánia, vagyis azon országok példáját, melyek kértek és kaptak különféle típusú és más-más időtartamra szóló halasztást a kamat- és jogdíj irányelv alkalmazására. Mi ugyanis csupán ezen »apró« figyelmetlenség (nagyvonalúság?) miatt az eddig eltelt időszakban közel 67,5 milliárd forint bevételkiesést szenvedtünk el.
Ami persze eltörpül az igazán fájó veszteség, a csatlakozás óta adómentesen külföldre kivitt osztalékok utáni – 1011 milliárd forintnyi – bevételkiesés mellett. Mindezzel természetesen már a belépési nyilatkozat aláírásakor tisztában lehettek az illetékesek. Mégis elfogadták azt az akkoriban még szilárdnak látszó alapvetést, amely szerint (szemben a közvetett adókkal – lásd áfa) az úgynevezett közvetlen adók – pl. Tao – kivetése és beszedése terén megmarad a tagállamok szuverenitása.