„A nemek társadalmi munkamegosztásáról kialakult közfelfogás merevvé, elavulttá vált. Miközben átalakult a világ, az egyes munkavégzési folyamatok megváltoztak, a társadalmi szerepek alig változtak. Pedig ma már az is látszik, hogy a fejlődést is akadályozza, ha egyes döntéshozó pozícióban túlteng az egyformán gondolkodó emberek száma. Az üzleti szektorban kifejezetten elmaradt haszonról, ki nem használt lehetőségről, rejtett tartalékról beszélnek, amikor a nők mellőzését emlegetik. A társadalmi szokás, közgondolkodás azonban nem változik meg magától egyik évről, évtizedről a másikra.
Nagyjából ezt ismerhették fel az európai döntéshozók, amikor – jobb híján – a kötelező kvóta bevezetését javasolták. A nagyobb, tőzsdei cégeknél és az állami vállalatoknál. Óriási volt a felháborodás. Milyen alapon avatkozik be egy politikai testület a magáncégek belső ügyeibe?! – hördült fel az üzleti világ szinte egyöntetűen. Azóta a felháborodás alábbhagyott, talán azért, mert sok helyzetelemzés látott napvilágot, és az esélyegyenlőséget fontos elvnek valló fejlett országbeli cégek belátták: a kvóta ugyan rossz, de ha ez üzleti haszonnal járhat, akkor jöhetnek a nők. Külső kényszer hatására, de lassan belső meggyőződésből is.
Valódi áttörés még ettől sem remélhető. Kellenek a példák. A nyilvánosság előtt is megjelenő sikeres üzletasszonyok. Kellene egy támogató társadalmi közeg. Az új munkamegosztáson alapuló családi minták. Segítő szolgáltatások. S kellenének azok a nők, akik akarnak is előrejutni, s nem rettennek vissza az első nehézségtől. A Világgazdaság Nők az üzleti csúcson című konferenciáján elhangzott: a nőkben meglévő gátak, félelmek sokszor a legerősebb akadályát jelentik saját karrierjüknek. És ők ezt nem is bánják. Ha ez kell a család működéséhez, ám legyen. De biztos, hogy ez kell a családi boldogsághoz?!”