Hullámverés

„láttam sok-sok mosolygó embert, az apokalipszis kellős közepén egymással viccelődő sorstársakat, rengeteg fiatalt, diákokat, de legalább annyi idős embert is, kedves, csupa szeretet lányokat, asszonyokat étellel-itallal, kávéval sütivel, és igazi férfiakat, Dobó kései várvédőit, akik az ország minden részéről összesereglettek a bajra, és újra és újra a meggyőződés: »nem sokaság, hanem lélek....«

igen, a lélek, a magyar néplélek tett ismét csuda dolgokat... szerencsére ez még megvan a kollektív tudatunkban, átöröklődött... ugyanis ezt az összetartást nem lehet letölteni alkalmazásként, és a lapátolást se volt elég lájkolni, mint ahogy a Duna se a virtuális térben áradt, hanem nagyon is valóságosan...és ahogy anno nem adta fel ez a nép se a grundot, se a várat, úgy nem adta fel most sem a küzdelmet az árral, mert valahol a szívünk mélyén mi mindig a hazát védjük.

Egy biztos: nem ember kezében volt mindez. Ember nem tudta volna megtartani a győrújfalui gátat. Volt itt még velünk valaki más is...aki megszánta ezt a maroknyi kis népet és megtartotta a gátat… és azon túl még valami – valaki mást is...ámen.”