Összetartozás

2013. június 05. 10:32

Nagy és örömteli változáson ment keresztül egy évtized alatt a külhoni magyarság ügye a hazai közgondolkodásban és belpolitikában.

2013. június 05. 10:32
Balogh Ákos Gergely
Mandiner

Nagy és örömteli változáson ment keresztül egy évtized alatt a külhoni magyarság ügye a hazai közgondolkodásban és belpolitikában. Az 1920-as békedöntés évfordulóján gyakorlatilag a teljes politikai elit, Mile Lajostól Vona GáborigOrbán Viktortól Bajnai Gordonig fontosnak érezte, hogy mondjon valamit. Azt meg pláne ki gondolta volna a 2002-es országgyűlési vagy a 2004-es népszavazási kampány után, hogy az MSZP elnöke 2013-ban nemcsak foglalkozik Trianon évfordulójával, de Erdélyről, Felvidékről és Kárpátaljáról ír majd? (Sőt, még a szocialisták honlapja emlegeti fel a FIDESZ 1990. június 4-i parlamenti kivonulását.) Egyedül a néhány százalékos támogatottságú Demokratikus Koalíció viszi tovább a korábbi baloldali narratívát.

Bár a Jobbik szerint Medgyessy Péter december 1-jei koccintását idéző hazaárulás, szerintem kifejezetten pozitív az alapvető megközelítés, amivel a kormány Trianon évfordulóját kezeli. Hogy 2010-ben június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánították, nem pedig a Nemzeti Fájdalom, a Nemzetcsonkolás vagy egyenesen a Nemzethalál Napjává. Bármilyen sokkoló és brutális volt az első világháború után az országra kényszerített békeszerződés, sokkal többre megyünk azzal, ha azt nézzük, mit hozhatnak ki az adott feltételekből a különféle államok területén élő, azonban egy nyelvet beszélő, azonos kulturális kódokat használó, azaz egyértelműen egy nemzethez tartozó magyar közösségeink. Mert ezek az adottságok, a többes identitások jelentős kulturális, gazdasági és politikai lehetőségeket rejtenek magukban – és itt a legkevésbé sem a Wass Albert-szobrok kétségtelen konjunktúrájára gondolok.

Míg az alapvető, elméleti kormányzati hozzáállás örvendetes, ennek gyakorlati megvalósítása legalább két komoly nehézségbe ütközik, ahogy azt az idei fejlemények is jól mutatják. Egyrészt a hazai jobboldalra különösen jellemző, önsajnáló, sérelemközpontú történelemszemlélet könnyen szül olyan beszédet, mint amilyet Szász Jenő mondott tegnap: keresztre feszített országgal, levágott legértékesebb részekkel és halálos ítélettel. Másrészt, amikor az összetartozás megjelenítéséről van szó, nagyon nagy a kísértés valami alacsony színvonalú, giccses dolog létrehozására. Tökéletes példája ennek Az Összetartozás Dala, a maga érzelgős-művészieskedős szövegével, kínosan fantáziátlan, együtténeklős előadásmódjával:

Efféle szimbolikus dalt írni nehéz feladat, különösen, ha szándékai szerint gyerekeknek szólna. Hacsak nem sikerül nagyon jól, nem érdemes különösebben erőltetni. Ehhez képest a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mindenkit arra kért, hogy kedden 18 órakor együtt énekelje a dalt. Törvényszerű, hogy ennek csak kínos érdektelenség és kudarc lehetett a vége (amit jobb lenne elismerni, nem pedig – a megszokott módon – sikerré festeni).

Amikor a poszt illusztrációját kerestem, akkor is a két, fent említett értelmezés, a nemzethalál és a giccs dominált a találatok között. Mit dominált: gyakorlatilag nem is találtam mást, ami nagyon jól mutatja, hogy bőven van még teendő, ha tartalommal akarjuk megtölteni ezt az összetartozást, s az önsajnáló, vesztes életérzés helyett valami pozitív, a győzelem reményét magában hordó értelmezést akarunk adni a velünk történteknek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2013. június 05. 18:37
"Demokratikus Koalíció viszi tovább a korábbi baloldali narratívát." Az egyetlen hitelesen es kovetkezetesen kepviselt allaspont az ugyben.
Trükkök Százai...
2013. június 05. 17:52
Humbug. Pogácsaképű kádergyerekek, kontraszelektált nyerészkedők, turulbaszületett málékirályfik és milliárdos proletárok iszapbirkózása szavazatokért. Szóval ezt nem a politika fogja megoldani. Ilyesmihez olyan arcok kellenének, mint egy Cseh Tamás, Kiss Tibi, Kopp Mária... vagy egy Lőwy Árpád. :)
Obulus
2013. június 05. 17:41
"Egy pillanatig sem hiszem, hogy mások aljassága bárkit is igazolhatna, de nem feledhetjük: Gyurcsányt és mostanában Bajnait az a gyülekezet bélyegezte-bélyegzi meg, marasztalja el hazudozásban stb., amely mindenki másnál régebben, többet, s főleg folyamatosabban és szervezettebben hazudott meg lopott, akár csak 2006-ig! – s hazudik és lop ma is. S hogy e tevékenységében senki és semmi se zavarhassa, hát szétverte a Magyar Köztársaság polgári demokratikus struktúráját. Szabaduljunk a gonosz varázslat hatása alól! Gondoljuk meg: a Fidesz teremtette helyzetben választási győzelemre nincs vagy alig van remény. De ha mégis: a Fidesz-uralmat csakis a maga teljességében, mindenestül kell és lehet megdönteni. Semmi sem fogadható el belőle. Legkevésbé propagandája, “értékítéletei”." http://gepnarancs.hu/2013/06/a-gyurcsany-kerdeshez/#.Ua3xUn7tZbI.facebook
betamás89
2013. június 05. 15:23
Nekem nincs semmi bajom magával a dallal. Nekem azzal van bajom, hogy ezt a napot az állam bármivé is nyilvánitsa. Mégha én nem is gyászolok ezen a napon, tökéletesen megértem és természetesnek tartom, ha valalki, akinek valami fáj, kifejezze érzelmeit. Azáltal, hogy kvázi örömünnepé léptették elő ezt a napot, a kormánypártok megsértették a gyászolók érzelmeit. Azzal sem értenék egyet, ha történetesen gyásznappá nyilvánitották volna a napot, hiszen vannak olyanok, akik nem tartják fontosnak a Trianonon való rágódást, számukra a jövő fontosabb, vagy egyszerűen szeretnék élni mindennapi életüket. Ez utóbbiak napjait is beárnyékolta a kormány azzal, hogy egy héten át a csapból is Trianont folytatja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!