„Ennek a harmincas évekbeli narratívának ma is vannak nagy kedvvel publikáló képviselői, akik bár a »kőkemény történelmi valóság« objektív megismerését ígérik, ugyanazokat a toposzokat folytatják, mint ezek a szellemi elődök. Ezek a tendenciózus munkák egyértelműen egy radikális, önmaga véleményének a megerősítését váró szubkultúrát szolgálnak ki, ezért különösen felelőtlen, hogy mindezt a tudományosság, hitelesség és objektivitás köpönyegébe bújtatva adják el.”
Mármost lehet azon vitázni, jól tette-e Vigh, hogy nem írta le a NEVET. Egyúttal kedves adalékként hozzáteszem, Raffay Ernő évek óta szokott név nélkül sejtelmeskedni lábjegyzeteiben, interjúiban, szabadkőművesekről, liberálisokról, komcsikról, álkonzervatívokról, kollégáiról. Ugyanakkor innen szeretném belekiáltani a világ arcába, hogy 2011-ben a Kommentár szerkesztéséről és szerkesztési feladatairól lemondtam. Egyrészt nem fér össze a kormánytisztviselőséggel, másrészt időm sem lenne rá. Harmadrészt az öcsém elég autonóm ember, afféle tiszai kismagyar, aki elég hamar előveszi a fokost, ha nem ért egyet egy fetteléssel vagy rosszul elhelyezett lábjegyzetet lát. (A szerkesztőbizottságban maradtam, mert hát mégis hat évem van a dologban, Virág Istvánt arra kérem, nézze ezt el nekem.)
Most reggel elolvastam Vigh Péter tanulmányát, és azt kell mondanom, parádés. Olvasmányos, szellemes, tele van hardverrel (Evangélikus Országos Levéltár! A Demokrácia Páholy iratai!!! a Magyarországi Piarista Rendtartomány Központi Levéltára!!!!! Vadász- és Versenylapok!!!!!!!! – Itt már nőm, s gyermekeim hozták a keszkenőt, mibe könnyeimet eltemethettem) és arra int, hogy óvatosan részekre kell szednünk egy homogénnek tekintett szellemi hagyományt, vannak generációs különbségek, vannak eszmetörténeti beidegződések, szellemi pályák, társadalomtörténeti adottságok, usw.
Szóval ez egy hirdetés. Kommentár, 2013. évi 2. szám, Vigh Péter.
Tessék ezt a nevet megjegyezni.