Érvek a monarchia mellett

„A Wilson elnök által is képviselt, baloldali, a francia felvilágosodásban erősen gyökerező világkép volt az, amely Franciaországot és az Egyesült Államokat a háborúban is »összekötötte« egymással, és amely ideológiai tekintetben szembe fordította a tengellyel. Ez a két hatalom: a francia, és az amerikai forradalmak örökösei ideológiai fronton is harcoltak, míg Oroszország és Nagy-Britannia sokkal inkább hagyományos territoriális célokért szálltak be a küzdelembe. Ez a háború utáni »rendezési kísérletek« tragikusan elhibázott, racionalista gőgről árulkodó, a szerves folyamatokat figyelmen kívül hagyó és legfőképpen az amerikai és a francia baloldal baljós egyetértésének köszönhető formájában is tökéletesen tanulmányozható. A brit terveknek a háború után nem sok szerep jutott: nem mellékesen azért, mert Nagy Britannia maga is számos olyan formát őrzött még ekkor, amely sokkal inkább a tengellyel, mintsem az Entente-el rokonította.

A progresszionista baloldal világképében a monarchia ideája elkerülhetetlenül összekapcsolódott az ember és ember közötti illegitim megkülönböztetés, az »egyenlőtlenség« elvével, másrészt pedig a patriarchális gondolkodással: a monarchia azt feltételezi, hogy a társadalom szövetét alkotó individuumok, – a potenciális választópolgárok – olyanok kiskorúak, akik nem képesek felmérni valóságos szükségleteiket ezért egyfajta jóindulatú »gyámságra«, autoritárius hatalomgyakorlásra van szükségük, valakire, aki helyettük gondolkozik. Lehet, hogy ez a múltban többé-kevésbé valóban így is volt – mondják a megengedőbb baloldaliak –, azonban mára az emberi psziché egy hatalmas – és többé-kevésbé globális – fejlődési és átalakulási folyamaton ment keresztül. A műveltség általános értelemben vett szintje – ezzel összefüggésben pedig az emberek »öngondoskodásának« képessége és az, hogy a saját tetteikért képesek felelősséget vállalni, a történelem korábbi, modernitást megelőző periódusaihoz képest olyan mértékben megemelkedett, olyan egyenes vonalú fejlődést mutat, hogy ma már semmiféle szükség nincs ilyesfajta »gyámságra«, – sőt – aki ennek szükségességét felveti tulajdonképpen benne ragadt egy hanyatló és halálra ítélt paradigmában.

A fentebb vázolt gondolatmenet meglehetős szkepticizmusra ad okot számunkra. Még akkor sem világos, ha eltekintünk a jól ismert progresszionista terminológiától, hogy a tiszta politikai elvek szintjén a demokrácia miért lenne inkább a szabadság, vagy a »jó rend« letéteményese, a monarchiával szemben. Disraeli, az egyik legsikeresebb brit miniszterelnök szerint:

Egy fejlett civilizáció valójában a monarchia felé hajlik. A monarchia ténylegesen az a kormányzat, amely magas fokú civilizációt igényel, annak teljes fejlettségében... Egy tanult nemzet visszaretten attól a tökéletlen hivataltól, amelyet képviseleti kormányzatnak nevezünk. A demokrácia végeredményben a legősibb kormányzati forma, amelyben a többség gyakorolja az uralmat a kisebbség felett.”