Lehetséges-e egyáltalán?

„Mármint konzervativizmus. Mármint Magyarországon. Hah! Nem lehetséges.

Fiatal barátaim, egy részük valaha a tanítványom a Pázmányon, másik részük a mozgalmunk felé sodródván, de továbbra is illúzióikba kapaszkodva, harmadik részük ellenfelemként mindenféle portálokon, blogokon, kiegészülve középkorú, valaha volt harcostársaimmal, konzervatív körös asztaltársaságom tagjaival az első Orbán-kormány idejéből, akikből a kormányközeliség mércéjével nagy emberek, más mércével pedig nagyon is törpék lettek -- válogatott sorsok --, még mindig bíznak. Vagy mégsem?

Ez a kormány nemhogy maga nem konzervatív, nemhogy lejáratta a konzervativizmus -- bármelyik konzervativizmus -- nemes hagyománykötegét, de tönkretette a konzervativizmus lehetőségét is Magyarországon úgy, érzésem szerint, egy generációra.

Tellér, Lánczi és még néhányan, akik a konzervativizmust 1995-től egyre erőteljesebben az antikommunizmussal azonosították, ami nem volt több, mint a gondolatkör egyetlen akcidenciális darabjának rút politikai számításból való kiemelése és felnagyítása, odakötötték a konzervativizmus szekerét a Fideszhez, amely aztán ezt a szekeret szépen bevitte a jicini rejtekadó erdőbe, és feltehetőleg ott föl is gyújtotta vagy ellopta, mindenesetre azóta sem láttuk.”