„De Gaulle elnök úgy vezette ezekben az években Franciaországot, hogy látszólag túllépett a bal-jobb ellentéten, ami kettészelte a politikai spektrumot. Valójában az történt, hogy elfogadtatta a jobboldallal a balt, amit a jövő részének látott. Amikor külpolitikájában fokozottá vált a moszkvai orientáció és az amerikaiak vietnámi beavatkozásának ellenzése, egy rövid, néhány éves időszakra a baloldal hősévé lett. Hogy aztán a 68-as diáklázadások alatt újra a jobboldalé legyen azért,61 mert megtestesítette a rendet és a biztonságot a káosszal és a forradalommal szemben. De az 1968-as párizsi tavasszal valami végérvényesen véget ért. Egy adott pillanatban az NSZK-ban állomásozó francia csapatoknál kellett menedéket keresnie. És ténykérdés, hogy 1968 könnyen megdönthette volna a hatalmát, ha Moszkva a kommunistákon keresztül nem siet a segítségére.
Május 30-ai alig öt perces rádiószózatára, amelyben bejelentette, hogy »a köztársaság« nem mond le, a francia nép még egyszer, utoljára, mellé állt. Az 1968. júniusi választások felértek egy de Gaulle melletti tüntetéssel, hiszen a nép újra teljes bizalmat szavazott pártjának és neki. A 487 képviselői helyből 352-t szereztek meg. De ezzel vége is volt.
1969. április 27-én éjjel, amikor a hatalmát megerősítő népszavazást 53 százalékkal elvesztette, lemondott és végleg visszavonult. »Szerinte ugyanis a népszavazással Franciaország lemondott arról, hogy továbbra is Franciaország maradjon. Ami most történik, annak semmi köze ahhoz, amit én akartam. Többet nem avatkozok be. Már nem érdekel.« - mondta. J. P. Taylor szerint ő volt az egyetlen olyan francia politikus, aki lényegesen szegényebben vonult vissza, mint ahogy hivatalát átvette.
Becsület, büszkeség, elhivatottság, kötelesség, tisztes helytállás, nemzeti érdek, haza, hazaszeretet, erkölcs, rang, rend, szilárdság, nagyság, kitartás, dicsőség, fegyelem, méltányosság, szánalom, olyan fogalmak, amik mára kimentek a divatból. Évek telnek el anélkül, hogy bármely politikus, vezető szájából elhangoznának. De Gaulle ezeket a kifejezéseket használta a leggyakrabban.
Úgy érezte, nem, meg volt győződve arról, hogy ő maga Franciaország. Hogy Franciaország és ő egyek, egyik a másik nélkül nem létezhet. Franciaország volt az élete, az életműve. A semmiből hozta vissza, és tette azzá, aminek mindig is látni akarta. Nagy politikus, nagy államférfiú volt. A legnagyobbak közül való.”
