Balról és jobbról

„Magyarországon újabban a legfelsőbb szintű kormánypropagandában kapott szerepet az a populista elképzelés, hogy a valódi demokrácia a nép egyszerű akaratnyilvánítása, mentesen mindenféle alkotmányjogi cirkusztól, amely ugyanis a haruspexek és augurok tevékenységéhez hasonlítható. (Az ezt kifejtő kormányférfiú szavait formailag itt kissé átfogalmaztam, ő ugyanis e kifejezéseket nem használta, mivelhogy valószínűleg nem is ismeri őket.) A kormánypropaganda magukat konzervatívnak hirdető diplomás lakájai erre aztán sürgősen hosszas áltudományos eszmefuttatásokba kezdtek, miszerint a konzervativizmus bizony elutasítja az elvont ideológiákból történő kiindulást, ehelyett ugyanis a realitásokból indul ki. Ilyesmit azonban – először is – nemcsak konzervatívok mondanak. Ugyanabban az időben, amikor a konzervatív Burke kifejtette, hogy előrelátta a francia Nemzetgyűlés ideologikus vakságát, amikor a listák alapján észlelte, hogy már a Rendi Gyűlésbe is csupa elméleti embert választottak be, a liberális Kant azt fejtette ki, milyen abszurd is Platónnak a sznobok által kétezer éve dicsért elképzelése, hogy vagy a filozófusok legyenek királyokká, vagy a királyok filozófusokká. És – másodszor – ahogyan Kant nem gondolta persze, hogy valamely természetjogot (mintegy a természetből adódó jogot) egy az egyben bele lehetne vinni egy adott kor valóságába, éppúgy Burke sem gondolta viszont, hogy bármely történetileg alakult jogot (történeti, »pozitív« jogot) ne lehetne bizonyos magasabb szempontok alapján megítélni. Ezt csak Schmitt decizionizmusa véli így, hogy a döntés, decisio önmagában jogot hoz létre – lásd föntebb. (Akkor már inkább Lenin: a jog az uralkodó osztály törvényerőre emelt akarata.) Hogy világosan lássuk az alapkülönbséget, bár Schmitt szerint a decizionizmus megalapozója Hobbes volt, azonban Hobbes egyértelműen kimondta: a szuverén valamely konkrét döntése (történeti, »pozitív« jog) ugyan sohasem lehet törvénytelen, de igenis lehet méltánytalan, ugyanis valamely magasabb, »isteni« jog (természetjog) szempontjából. Schmittnél ebből csak a döntés nyers és erőszakos aktusa marad. Akik magukat Schmitt nyomdokait követve képzelik konzervatívnak, jobban tennék, ha mielőbb belátnák: Schmitt bár eredetileg tényleg a konzervativizmusból indult, végső kifutásában nem konzervatív volt, hanem jobboldali populista. Vagyis fasiszta.”