Vissza a jövőbe

„Mi a neohorthyzmus alternatívája? – ez a kérdés. Mi váltja fel ezt a látványkonzervatív, klerikális, képmutató díszletet? Milyen nemzetfelfogás, kultúrpolitika, médiapolitika, kerettanterv lépne a helyébe annak, amit Orbán erőltet az országra? (...)

Nem kell megijedni a nemzeti giccs rajongóitól, akik a régi dicsőségre morzsinkálják magukat. Jól szervezett, törpe kisebbség. Az egészséges embereket és gyermekeiket ma sem érdekli ez a naftalinszagú romantika. Amerre ez a rezsim menekül, arra nincs út. Magyarország nem volt, hanem lesz. A jövő pedig lézerből, hologramból és alumíniumból van, a jövőben űrrakéták és kitalált lények állnak a magyar köztereken, és az apukák mellettük nem a múltról hazudoznak vörös fejjel a gyerekeiknek, hanem mesélnek arról, mi minden lehet, ha el nem kúrjuk azzal, hogy a nagyapáink szennyesét mossuk látástól vakulásig.

Aki rezsimet akar váltani, annak képesnek kell lennie arra, hogy a sárba-szarba ragadt nemzeti romantika meghaladását kívánatos változásként mutassa fel. Ha meg nem is akarja, akkor fölösleges az egész.”