Krisztusra épülő társadalmi tanítást

„A felszabadításteológia a végletekig vitte azt, ami sajnos sok keresztényre, katolikusra ma is jellemző: a társadalmi igazságosságért való harcot állítja a társadalmi (politikai) gondolkodása középpontjába, elfeledkezve arról, hogy a társadalmi tanítás is ugyanarra azt alapra épül, mint az Egyház tanítása minden másról, Krisztusra. A jócselekedetek fontosak, a társadalmi igazságosság érdekében való fellépés, a szegények, a hátrányos helyzetűek támogatása ugyan fontos (elengedhetetlen), de a Krisztussal való közösséget kell hangsúlyozni. Nem válhatunk olyan katolikussá, kereszténnyé, akik azon mérik a hitet, hogy hány igazságos tettet hajt végre valaki, mennyire erősen küzd a társadalmi igazságosság ellen.

Ezért definiálja újra a szeretet is. (Illetve dehogy újra, csak visszatér annak klasszikus keresztény értelmezéséhez, amelyről a maguk »modernségére« büszke keresztények szerettek elfeledkezni.) A szeretet nem mézesmázos mások felé fordulás, nem egyszerűen mások szavának, vágyainak megértése, nem együttérzés, nem pusztán a másért tenni akarás - a szeretetnek az igazságon kell alapulnia. Az igazságon, amely megérti az ember transzcendens méltóságát.

Nem az igazságosságot állította a társadalmi tanítása középpontba, hanem azt a magatartást, amit Krisztustól tanulhatunk: az ajándékozás logikáját. Krisztus arra tanít, hogy ezt nem másoktól kell elvárnunk (ahogyan a társadalmi igazságosságról vég nélkül beszélők gyakran teszik), hanem nekünk kell eszerint élnünk. Élnünk, mert erre szól a hivatásunk (a mienk és nem másoké). Hivatás, egy másik szó, amely az ő szövegeiben, különösen a Caritas in veritate-ban kapott eddig nem ismert hangsúlyt.”