Kimondta Szoboszlai a frankót Kerkez Milosról
A Liverpool magyar középpályása válogatottbeli társáról nyilatkozott, de azt is elárulta mit szeret enni, illetve mit ábrázol legújabb tetoválása.
Ha az embernek szerencséje van, az értelmesek közé rakják, de még így sincs rá garancia, hogy később nem teszik át a hülyék közé. Interjú.
„Indult egy petíció a médiatörvény azon passzusának eltörléséért, amely a magyar zene fogalmát a nyelvhez köti. Nem láttam a nevedet az aláírók között.
Mert nem is fogok ilyesmit aláírni.
Jó pár évvel ezelőtt a Pannon Rádióban volt egy műsorod, ahonnét többek között azért kényszerültél távozni, mert magyar népzenét, többek között cigányzenét is játszottál, tehát lényegében meg akarták neked mondani, hogy melyik zene számít magyarnak.
Lehet, hogy most egymásnak ellentmondó dolgokat mondok, de az eredeti kérdésedre visszatérve úgy gondolom, hogy aki Magyarországon alkot – akár angol, akár magyar nyelven –, az magyar zenész. Az angolul alkotó magyar zenészektől viszont azt kérném, hogy férjenek bele abba a 65%-ba, mert a mi zenénk csak 35%-ot kap.
Azt hogyan viselted, amikor a bulvár elkezdett kóstolgatni?
Számítottam rá, hogy ezt fogják velem tenni. Nekik az a legkényelmesebb, ha betehetnek valakit egy skatulyába. Ha az embernek szerencséje van, az értelmesek közé rakják, de még így sincs rá garancia, hogy később nem teszik át a hülyék közé.
Téged hova raktak?
Oda, hogy én vagyok a lázadó rocker, aki folyamatosan csúnyán beszél, akinek semmi sem jó, aki mindent szét akar rombolni, és nem szeret senkit. Ez a kép élt rólam, amikor bekerültem a bulvárba, de ezt azóta többé-kevésbé sikerült lerombolnom, és most már elhiszik, hogy nekem is van családom, nekem is vannak gyerekeim, akiket ráadásul imádok.
A Hal a tortán forgatásán mégis sikerült kihozniuk belőled az eredetileg neked szánt szerepet.
Nagyon egyszerű dolog történt: összeesküvés folyt ellenem a TV2 részéről. Én voltam naiv, én sétáltam bele a csapdájukba. Akkor kellett volna felállnom az asztaltól, amikor a beszélgetés közepén elhangzott az a mondatom – ami érdekes módon nem került adásba –, hogy „figyeljetek, nem baj, ha én itt rosszul érzem magam?” Egy darabig csend lett, aztán a Gesztesi folytatta a diskurzust, mintha mi sem történt volna. Tisztában vagyok vele, hogy az volt a koncepciójuk: ne vegyük észre, hagyjuk csak, hadd forrongjon magában. Én meg közben azt hittem, hogy velem van a baj, de rájöttem, hogy egyáltalán nem; csupán négy tuskó ült körülöttem. Az első intő jel az volt, amikor eltörött egy üveg bor a konyhában, amit rögtön követett a megjegyzés, hogy »biztos a Feró volt!« Hát ki más lehetett volna, mint az, aki a földhöz vagdossa a tárgyakat, aki leszar mindent? Az életben nem fogom ezt megbocsátani nekik.
A Hamlet-feldolgozásod miért lett lerövidítve? Létezett belőle teljes változat?
Kétszer negyven perces lett volna az anyag, ami végül szimpla lemezen jelenhetett csak meg, Erdős Péter nem engedte. Először arra gondoltam, hogy nem adom ki, de a barátaim azt mondták, hogy maradjon legalább valami nyoma, hogy elkészítettük, ezért tíz előadást lejátszottunk belőle. Ami érdekes volt, hogy színházi körökből is iszonyú ellenállást tapasztaltam: hogy a fenébe jövök én ahhoz, hogy Hamlet legyek? Most már nagyképűen állíthatom, hogy azóta sem találkoztam az enyémhez hasonló Hamlet-értelmezéssel. Gertrúd kijelentése értelmetlen, és nem tudjuk, miért mondja. A közönség persze felnevet, amikor a király harmadszor is rászól, hogy ne igyon. Gertrúd tehát mindvégig részeg, akkor meg miért teszünk úgy, mintha komolyan lehetne őt venni? És ez soha, senkinél nem nyer ilyen értelmezést. Nagyon nagy tanulság volt nekem, mire rájöttem, hogyan tudom megmutatni Arany János fordításának az erejét.”