„Az idei március 15-e mindannyiunk számára emlékezetes nap marad. Az évszakhoz képest rendkívüli ítéletidő, havazás, viharos erejű szél közeledett Magyarország felé, s éppen a ’48-as forradalom előestéjén csapott le. Senkit sem érhetett váratlanul, hiszen a meteorológia már napokkal korábban figyelmeztetett rá, s mint a téma egyik szakértője, a belügyminiszter utóbb megállapította: »Kétszer-háromszor olyan erős volt a szél idehaza, mint az európai uniós viharok.« Balsors, akit régen tép... Ha mindez nem lett volna elég, elárvultan ért bennünket a tavaszi tél támadása, hiszen a kormányzó – akinek nem dirigál sem Brüsszel, sem Moszkva – ezúttal nem Moszkvában üzletelt, hanem Brüsszelben védte alaptörvényének újabb jogfosztásait.
Első helyettese sújtásos Bocskaiban feszítve, fején kalappal – fehér ló hiányában – pejparipán vonult be Kézdivásárhelyre a jeles napon. (Itt hívnánk fel jelmeztervezőjének szíves figyelmét, hogy a Bocskai-kabát kiegészítője nem a kalap.) A másik helyettese Zágrábban tartózkodott. Ezenközben tízezrek rekedtek a hóban az autópályákon élelem és innivaló nélkül, 20-25 órát várakoztak magukra hagyatva, attól rettegve, hogy lemerül a mobiltelefonjuk, kifogy a kocsijuk tankjából a benzin, mialatt az erős szélben tíz perc alatt teljesen betemette autójukat a hó. (...)