Izzott a levegő a stúdióban: Csintalan belecsapott a lecsóba
A bukfenckirály megint nagyot alakított.
Mi ez a végtelenített modoros nyavalygás, ez az évtizedes magyarliberális klisékből összegyúrt flegma viktorozás?
Miként független értelmiségünk több tagja, nemrég Ara-Kovács Attila is megírta saját dicshimnuszát a nagypolitikával még csak most ismerkedő egyetemistákhoz: Kitől fél Orbán Viktor? című publicisztikájában egyértelművé tette, hogy a miniszterelnök nem egykori önmagától fél, dehogy: jóval inkább a harminc egyetemfoglalótól és a negyven Angliából üzengető, liberális fiataltól. Ara-Kovács tökéletesen összefoglalja, miről is szólnak az Orbán Viktornak webcamon keresztül odamondogató ifjak üzenetei: „ezek a fiatalok valami olyasmit tudnak, amit az előttük járó politikusi és civil generációk tagjai már nem: laza, könnyed, de magabiztos mozdulattal új kultúrát, élhető és elfogadható életmintát teremtenek, ráadásul közösségük élményét képesek megosztani bárkivel, azzal is, aki a racionalitást igényli tőlük, és azzal is, aki az érzelmeket. Nem vitás, ők lesznek, helyesebben: ők kell legyenek elitünk új, meghatározó figurái, s ez minél előbb történik meg, annál jobb az országnak. Még a jobboldalnak is, hisz az egyre kevésbé látszik ki saját mocskából”.
Nézzük akkor, kik azok, akiktől biztosan nem kell félnie Orbán Viktornak.
Biztosan nem kell tartania a miniszterelnöknek azon fiataloktól, akik 2010-ben még állítólag bíztak a Fideszben, most viszont már úgy gondolják, Orbán „elmebeteg diktátor módjára viselkedik”. Még kevésbé kell tartania olyan fiataloktól, akik bár állításuk szerint mind egyetemisták (némelyek ráadásul külföldön tartózkodnak Erasmus-ösztöndíjjal), mégis a legócskább közhelyeket képesek csak felvonultatni annak kapcsán, mi is olyan tragikus a mai Fidesz-kormányzásban. Tisztelet a kevés kivételnek, például Kemény Zsófinak. A miniszterelnököt biztosan megtagadná egykori önmaga – sütik el megannyian az évtizedes klisét, majd rátesznek egy lapáttal. Orbán Viktornak ma már csak mint diktátornak van esélye bekerülnie a történelemkönyvekbe, utalgat serényen Papp Réka Kinga. Merthogy ezek a fiatalok, bár többen is hangsúlyozzák, micsoda történelmi lehetőség és esély volt a kétharmad, ma már mind konszenzusra jutottak: a Fidesz nem érdemes a bizalomra, hiszen nem liberális politikát képvisel.
Legbelül mindig zokogok, amikor egy önmagát nem annyira elvi okokból, mint inkább önnön nagyszerűségének hangoztatása céljából liberálisnak tartó polgár avagy egy széljobbos megmondóember nagy általánosságban közöl valamit a „szegények, melegek, hajléktalanok, cigányok, zsidók” lista összes tagjáról – és, fájdalom, az Orbán Viktornak üzenő fiatalok jó része így is tesz. A listázottaknak tényleg csak és kizárólag Orbán Viktor miatt rossz?
Nem véletlen, hogy a Nem tetszik a rendszer videóból kétperces megmondások erejéig kilépő fiktív szereplők színrelépéseként is tekinthetünk ezekre a videókra: itt mindenkinek eleve el kell utasítania a jelenlegi kurzust, miközben ugyanazokat a fárasztó liberális sablonokat pufogtatják, amelyek az egykori SZDSZ-t is jól jellemezték. Jellemző, hogy ezek a fiatalok elsősorban Heller Ágnes és Ara-Kovács Attila szerint fiatalosak és lazák; míg egy átlagos huszonéves inkább csak fogja a fejét, hogy mi ez a végtelenített modoros nyavalygás, ez az évtizedes magyarliberális klisékből összegyúrt flegma viktorozás. Valóban ők lennének az új remény a HaHa-fan értelmiség szemében? Ők, akik semmi érdemlegeset nem tudnak mondani, miközben állítólag egy új politikai kultúra letéteményesei? Mivel mondtak ezek a fiatalok többet, mint az MSZP kampányfilmjében szereplő civilek? Miféle alternatívát kínáltak, miféle frissességet hoztak a magyar közéletbe?
A Fideszt nem azok fogják megbuktatni, akik amúgy sem szavaztak rá soha; valamint új politikai kultúrát sem azok fognak bevezetni, akik a már jól ismert (ál)liberális dogmákat elevenítik fel. Sőt: még csak politikai kultúráról sem szívesen beszélek olyanok esetében, akik szellemesnek találják a „ha a pokolban egy asztalhoz kerülünk, én mindig adok majd önnek a tányéromból” jellegű beszólásokat. Ráadásul a mai kormánypártokhoz kapcsolódó sablonok felsorolásával annak is tanúbizonyságát adják, hogy fogalmuk sincs, miként működik a Fidesz: a rendszerszerűséget panaszolják ott, ahol éppen a káosz a legnagyobb probléma, a baloldali-liberális gondolatok hiányát emlegetik azok esetében, akik már lassan két évtizede éppen azokkal szöges ellentétben álló politikát próbálnak képviselni. És igen, az alkotmány esetében tényleg tűrhetetlen, ha abba nem a nemzet közös alapja foglaltatik. Na de nehogy már amiatt kelljen a Fidesz-kormánynak buknia, mert egyesek most ocsúdnak, hogy nem liberális politikát képviselnek.
„Inkább legyen külföldön honvágyam, mint otthon” – fogalmazza meg egyikük a sokuknál felmerülő panaszt: itt már nem is lehet élni. Van, aki hozzáteszi, hogy azért (még) honvágya van odakint, más fenyegetőzik egy sort, hogy végleg elhagyja Magyarországot. Ez az elem kétségkívül a legelszomorítóbb a fiatalok beszédeiben: az, hogy bár állítólag egyetemre, főiskolára járnak, és a magyar kultúra fontosságát hangoztatják; mégis felmerül bennük a rendszerváltás után több mint húsz évvel, hogy egy éppen hatalmon lévő párt miatt ezt az országot el kell, el lehet hagyni. Értem én, hogy „a haverok, a rokonok disszidálnak” meg hogy most az „egyre szarabbul érzem magamat a hazámban” a trend. Na de nem lehet, hogy itt éppen a magyar kultúra, a magyar mindennapok, a küzdés maga miatt érdemes élni, egy adott – akármilyen színezetű – kormányzat regnálása pedig demokráciában egyszerűen nem lehet elég indok a távozásra?
Sajnos Orbán Viktor köré a hívein kívül éppen a mostani üzengetőkéhez hasonló mentalitás teremtett mítoszt: a szekértáborokba az ellenoldalról betagozódók is ugyanúgy formálták Orbán alakját eltúlzott kritikáikkal, mint mondjuk az Orbán személye mellett elkötelezettek az irracionális rajongásukkal. „Orbán, takarodj!”-ból új politikai kultúra nem igazán sarjad: utóbbi megjelenését, félek, amúgy sem Ara-Kovács Attila és Heller Ágnes fogja elsőként felismerni.