„Társadalmi konszenzust” egyetlen politikai erő sem tud hitelesen képviselni, mert ilyen konszenzus Magyarországon nincs.
„A negyedik alkotmánymódosítás ellenére sem lesz mostanság semmiféle kormánybuktatás. Hadd tegyem hozzá: ha lenne, magát a problémát az sem oldaná meg. Maga a probléma ugyanis nem az Orbán-kormány áldatlan tevékenysége: mindez csupán a probléma tünete. Ahhoz, hogy magát a problémát megoldjuk, egyezségre kéne jutnunk arról, hogy mi is az, de ez nem sikerülhet, mert nem is akarjuk, hiszen egymást, pontosabban a világnézeti ellenfelet tartjuk gondnak: a bajaink okozója pedig éppen ez. A jobboldal szerint a hagyomány- és családellenes, valamint a nemzeti függetlenséget kiárusító baloldal; míg a baloldal szerint a buta, demokráciaellenes, keleti és rasszista jobboldal a probléma. (Mindkét típusú vélekedést bőven lehet konkrét példákkal igazolni, de ez most más kérdés.)
A politikai csoporthoz tartozás élménye olyan erős mifelénk, hogy nemcsak az önálló gondolkodás igényét, hanem az egyéb, szerves közösségekhez való tartozást is felülírja – családok, barátságok, szerelmek, közösségek bomlanak fel a keserves vitában, hogy melyik politikus ártott többet az országnak. Egy következő politikai erő – ígérjen most bármit – szintén rabja lesz ennek a szituációnak, s egyben gerjesztője is lesz: választói azt várják tőle, hogy az ő eddig elnyomottnak gondolt eszményeiket érvényesítse az elnyomókkal szemben. És ha másként nem megy, természetesen erővel; persze, hogy másként nem megy, nem is mehet. Hangozzék bármi szépen, »társadalmi konszenzust« egyetlen politikai erő sem tud hitelesen képviselni, mert ilyen konszenzus Magyarországon nincs. Célok tekintetében a minimális megegyezés is hiányzik, sőt: a nyelv, amelyen értelmesen meg lehetne szólítani egymást, sem teremtődött meg. A szavak mást jelentenek ideát, és mást odaát.”