Sötétség a Tisztelt Házban

„Hosszúnak tűnt a nap. Hosszú is volt. Este kilenc körül véget ért. Ám a »móka« csak ezután jött. Hullafáradtan, éhesen kivánszorogtam az ülésteremből, amikor ráébredtem, hogy se autóm, se pénzem. Képviselőtársaim a folyosón üldögéltek, így feltettem a klasszikus kérdést: »nem tud valaki hazavinni?« Utólag már tudom, klasszikusan rossz kérdés.

Érkeztek a válaszok, »hazaviszlek, de magamhoz«, én meg mosolyogtam, gondolván, egyszer úgyis abbahagyják. Tévedtem. Belelendültek. Sőt. Jobbikos képviselőtársam például így szólt: »attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek!«

Ilyen mondattól lefagy az ember lánya. Vagy üt. Fiatal lányként, a kollégiumban már ütöttem ilyen helyzetben. Arcon, lendületből, első felindulásból. Parlamenti képviselőként azonban, 38 évesen lefagytam a Tisztelt Ház folyosóján. Suta, vicces válasszal próbálkoztam. Olyasmit feleltem, talán, hogy »álmodik a nyomor«.

Aztán elmeséltem a barátaimnak, mi történt. Kiakadtak. Felháborodtak. Az arcukat nézve furcsa dilemma költözött a fejembe. Azért bánnak így velünk a férfiak, még a XXI. században is, mert úgy gondolkodnak rólunk, mint a középkorban.”