„Hogy egy közéleti vers működik-e, van-e létjogosultsága, azt az esztétikai értéke határozza meg, vagy a közélet pillanatnyi állapota?
Szerintem inkább a közélet pillanatnyi állapota. Bár nem bánnám, ha kicsit több olyan ember volna, akinek az esztétikai érzékét nem tudta megzavarni az az elmúlt években érezhető és fokozódó feszültség, amiről a közéleti versek szólnak.
Milyen közéleti okokat látsz, mik válthatták ki ezt a fellángolást?
Azt hiszem, hogy itt nem az elmúlt két-három évről van szó, és nem is az elmúlt nyolc évről, hanem legalább az elmúlt huszonháromról. Szerintem ez a korszak a magyarok nagy részének csalódástörténet. Magyarországra ugyanis egyszerre érkezett a demokrácia és a szabadverseny, és erre nem volt felkészülve az emberek nagy része. 2004-ig legalább jövőképünk volt, hogy akkor csatlakozunk az Európai Unióhoz, és az majd segít. És aztán volt még két-három esélyes év, hogy valami látszódjon is ebből a folyamatból, de aztán jött a gazdasági válság, és vele a nagy csalódás. És ezzel a folyamattal párhuzamosan ugyanebben a két évtizedben sajnos sikerült szét is vernünk az országot. Lelkileg. Direkt használok többes szám első személyt, én is tehettem volna többet, hogy ez ne történjen meg.
Azt gondolod, hogy az emberek huszonhárom éve várnak valamiféle katarzisra? Többek között arra, hogy leszámoljunk tisztességesen a fasizmussal és a kommunizmussal?
Nehéz dolog katarzist kicsiholni egy puha diktatúra csendes szétrohadásából. A náci rendszer sokkal nagyobb zajjal omlott össze 1945-ben, mint Magyarországon 1990-ben a kommunizmus, de a nyolcvanas évek elejéig mégsem volt Nyugat-Németországban katarzisélmény, addig ott sem történt meg a mostanában itthon is sokat követelt »szembenézés a múlttal«. Nem történt meg, hiszen nagyrészt ugyanazok a németek építették újjá az országukat, akik részt vettek a második világháborúban. Emlékszem, hogy gyerekkoromban, a hetvenes évek elején a Pajtás újságban szemrebbenés nélkül fasisztázták egész Nyugat-Németországot. Tény, hogy akkoriban ott még tömegével éltek, dolgoztak és hatottak nagyon sötét múltú emberek. De ilyen alapon egy mai Pajtás újság vidáman »lekommunistaországozhatná« Magyarországot. Merthogy ma még élnek, dolgoznak és hatnak itt is olyanok, akik a mi puhának nevezett diktatúránkat működtették. Mi most, 2013-ban, a rendszerváltás után 23 évvel valahol ott tartunk, ahol Nyugat-Németország 1968-ban. Szerintem nemigen lesz itt leszámolás se a fasizmussal, se a kommunizmussal, hanem csöndes kihalás lesz. Közben meg persze nagy fasisztázás és kommunistázás.”