Kedves Naplónk!
Volt korábban olyan érzésed, hogy nem mehetsz el valahova, nem nézhetsz meg valamit, vagy nem olvashatsz el egy cikket, esetleg könyvet? Nekünk volt.
„Az egész szituáció szédítően szürreális volt. Itt ülünk egy rózsadombi konyhában Facebookozva, miközben Bálint rabságban van, és miközben a titkos magyar diplomácia gépezete már némán dübörög a háttérben. Na de tényleg dübörög-e, és ha egyáltalán, akkor mi történhet ilyenkor? Hívják a NATO-t vagy amerikaiakat? Ügynökök veszik az adást Bejrútban és Damaszkuszban, majd autóba ülnek? Vannak egyáltalán ügynökök? Valaki egy vezérlőteremben Aleppó egy bizonyos körzetére zoomol egy műhold kamerájával? Nem tűnt valószínűnek. És mi történik, ha sikerül felvenni a kapcsolatot az emberrablókkal? El sem tudtam képzelni.
De valaminek mégis történnie kellett a háttérben. Egy-két telefonból úgy tűnt, hogy tényleg akcióba léptek az illetékesek. Mégis világos volt, hogy a helyszínen kavargó, rendkívül segítőkész riportereknél és a titokzatos, de egyre rokonszenvesebbnek tűnő Abdullahnál jobb információforrásunk nem lesz, a következő órákban semmiképp. A nemzetközi tudósítócsapat szolidaritása lenyűgöző volt. Onnantól, hogy megtudták a hírt, Szudántól Aleppón át a török határvidékig egy csomó helyen egy rakás ember lépett akcióba, kezdett telefonálni és hírmorzsákat gyűjteni.”
