A magyarság szolgálatában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet

„Sokan tényként kezelik, hogy az intézet százmillió forintot már tavaly elköltött. Mi az igazság?

Bár az intézet felállításáról szóló kormányrendelet valóban megszületett tavaly decemberben, a hír – miszerint 100 millió forintot már elköltöttünk – teljes mértékben alaptalan. Egy intézet csak azután tud elkezdeni működni, miután kinevezik a vezetőit. Nekem egyelőre csak felkérésem van a nemzeti kormány miniszterelnökétől, a szó szoros értelmében vett kinevezésemre az elkövetkezőkben kerül sor. Romániai magyar sajtóviszonyokhoz szokott emberként is elhűlve láttam, hogy mi minden valótlan dolgot hordanak össze egyesek. Pedig a lényeg azon lenne, hogy egy Nemzetstratégiai Kutatóintézetre – mint hiánypótló intézményre – életbevágó szüksége van az egyetemes magyarságnak.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet költségvetését és foglalkoztatottai nagyságrendjét sokan irigylik, ellenérvként hozzák fel, hogy már léteznek különféle szakmai műhelyek, illetve, hogy magyarországi körökben felháborodást okozott a miniszterelnök úr választása.

A nagy előszeretettel ragasztgatott címkéket én is olvastam, viszont sehol sem láttam alátámasztva őket. Mondjanak egy, a magyarországi akadémiai, tudományos elithez tartozó személyt, aki kétségbe vonta volna a Nemzetstratégiai Intézet felállításának szükségességét, vagy az én kinevezésemet. Sőt, elmondhatom, hogy szinte egyöntetűen üdvözölték a kormány döntését. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az intézet meghirdetett céljai és a ráfordítandó anyagi források közt összhang létezik. Egyébként az sem biztos, hogy a kormányrendeletben előirányzott teljes összeg elköltésre kerül. Ez egyelőre csak egy keret, ez a munka pedig nem úgy fog kezdődni, hogy meghirdetünk száz állást, és azt betöltjük, hanem célirányosan, a feladatok függvényében fogunk munkatársakat foglalkoztatni, illetve együttműködni az önök által is említett szakmai műhelyekkel. Természetesen nem fogunk tudni minden egyes területre annyi szakembert felvenni, mint amennyire szükség lenne, ezért ennek az intézménynek az is a dolga, hogy összehangolja a már meglévő intézmények munkáját, összefüggő rendszerbe állítsa eddigi kutatási eredményeiket és letegye azokat a döntéshozók asztalára, hogy ne egy fiókban porosodjanak. Akkor van értelme minden egyes javaslatnak és a javaslatból származó döntésnek, ha az végrehajtható, ha konszenzus, vagy konszenzus közeli állapot alakul ki körülötte, ehhez viszont társadalmi párbeszédre van szükség. Mindezt kötelező feladatnak érzem, hiszen egy százfős intézmény nem tud egymagában nemzetstratégiát készíteni az élet valamennyi területére.”