Egyetértünk Orbán Viktorral

2013. január 26. 09:52

Örülünk, hogy Orbán Viktor elismerte: Magyarország ma is profitál azokból az eredményekből, amelyeket az általa zúdított özönvíz előtt a szocialista kormányok értek el.

2013. január 26. 09:52
Katona Tamás
MSZP.hu

„Egyetértünk a miniszterelnökkel: a kecskeméti Mercedes beruházás valóban sikertörténet. Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása munkahelyek ezreit hozta létre hazánkban, a gyár a magyar GDP-t gyarapítja.

A német autóipari óriás első kelet-közép-európai nagyberuházásának előkészítése a szocialista kormány idején indult meg. A Daimler-Benz konszern 2008 közepén jelentette be, hogy a régióban először Magyarországon fogja gyártani a Mercedes A- és B-osztályos modelljeit. Az alapkőletételre 2009 őszén kerül sor, a gyártósorok 2012 márciusában indultak be.

Orbán Viktornak ebben a valóban példátlan gazdasági sikerben összesen annyi érdeme van, hogy ezt megaberuházást nem verte szét ellenzékből úgy, mint például a Gyöngyösre tervezett gumiabroncsüzem létesítését.

A miniszterelnök által emlegetett sikertörténet másik részét ugyanakkor csak Orbán Viktor és a Fidesz látja. A példátlan gazdasági kudarcot mutatja a működő és a szellemi tőke menekülése Magyarországról. A kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatt a hazai termelés közel 7 százalékkal zuhan, és például csak a Mercedes gyár húzóerejének köszönhetően nem kétszámjegyű az ipari visszaesése.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2013. január 27. 09:58
Jó, cserébe ígérjék meg, hogy nem tesznek keresztbe az Orbán kormány erőfeszítéseinek.
ballada
2013. január 27. 02:19
Tényleg a szocik nagy eredménye az ország adósságát megduplázták,,még ezt az eredményeket nem is említettük,Princ gabika 145 milliárd Póstabank hiány ,a Kulcsár féle kitudja mennyimmiárd (?)gyurcsanyi közreműködésével a MNB-ból kitalicskázott milliárdok, 2002-2010 közi évek elszámolása hiányzik , a Nyugati pálya uudvar mellett a kormányzati épületben 200 milliárd ,vörösiszap kár 300 milliárd,még nincs vége ,gyf kormányzása alatt olyan csuszlag félék páyázatokat irtak ,gyf minden héten 40 ilyen pályázatot hagyott jóvá melynek összege 40 millió forint volt ,ezeket a pénzeket maguk között széjjel osztogatták a pályázok csuslag módra amiben nem volt termelői eredmény. .Csak nagyjából felsorolt mszp által elért eredmények ,Katona erről beszél.Mszp eredményez osztogatá-fosztogatás.
ballada
2013. január 27. 02:04
Szocik eredményét láttuk ,csődbe kormányozták az országot ,tényleg hatalmas eredmény ..Katona ne hazudozzon, ha eredményről beszél akkot miért Orbánék fizették ki a bajnai által felvett 20 milliárd euró,miért Orbánék fizették ki vagyis Orbánékra hagyták a szocik a máv tüzoltók bérét???? szocik egyetlen egyeredményt nem tudnak felmutat,miről beszél az elvtárs ,nehogy mán holnap meg azt hazudják hogy az Orbán helyett kormányoznak,az is egy nagy marha aki bármit elhisz a szociknak,,nem kell a gyantázás.
Fakutya tizedes
2013. január 26. 21:11
"A Daimler-Benz konszern 2008 közepén jelentette be, hogy a régióban először Magyarországon fogja gyártani a Mercedes A- és B-osztályos modelljeit." Adtatok nekik negyvenmilliót, hogy idecsalogassátok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!